Rohamrendőröket vezényelnek Xinjiangba

A pekingi vezetés azt ígéri, hogy a biztonságiak a nap 24 óráján át ellenőrizni fogják az ország északnyugati ujgur autonóm területét az elmúlt napok támadásai miatt.

A pekingi vezetés azt ígéri, hogy a biztonságiak a nap 24 óráján át ellenőrizni fogják az ország északnyugati Xinjiang (Hszincsiang) Ujgur Autonóm Területét. Ezt a felhívást a régió fővárosában, Urumcsiban rendezett terrorellenes tanácskozáson Meng Jianzhu, a Kínai KP Központi Bizottsága jogi osztályának titkára tette szombaton éjszaka – közölte a Xinhua hírügynökség. Az elmúlt héten Xinjiangban több halálos áldozatot követelő támadás történt. Meng szerint a terület gazdasági és társadalmi fejlődése ellenére a három erő, a terorizmus, a szeparatizmus és a szélsőségek Kínán belül és az ország határain túl szervezkedve nem adják fel törekvésüket, hogy „szabotázsakcióikkal” káoszt idézzenek elő Xinjiangban

A Xinhua vasárnapi híre szerint elfogták az utolsó szökésben lévő terroristát is, aki részt vett a múlt szerdai, 24 halálos áldozatot követelő terrortámadásban. A külföldi ujgur szervezetek szerint valójában 35-en vesztették életüket Hotan sivatagi városban, amikor késekkel, botokkal felfegyverzett több tucat ember rátámadt a helyi rendőrőrse. A Global Times lap szombati internetes kiadása szerint azóta két további hasonló támadás is történt. Az egyik ismét csak Hotanban történt, ahol legalább kétszázan a vásártér környékén csaptak össze a rendőrökkel. A másik incidensre Moyu település rendőrőrsénél került sor, ahová egy muzulmán vallási rendezvényről érkezett több tucat motorkerékpáros “zavarkeltő”. Halálos áldozatokról egyik esetben sem érkezett hír.

Tibet mellett Xinjiang jelenti Kína másik vallási, etnikai feszültséggócát. Az Afganisztánnal,Tadzsikisztánnal, Kirgizisztánnal és Kazahsztánnal határos terület hagyományosan a török nyelvcsaládhoz tartozó ujgurok lakóhelye, ám a muzulmánok fokozatosan kisebbségbe kerültek az utóbbi fél évszázadban. Kezdetben katonai helyőrségekbe telepítettek kínai hanokat, majd az egyébként sivatagos terület kőolaj- és földgázlelőhelyei feltárására, különféle beruházásokra érkeztek az ország más részeiből. Az ujgurok egyes csoportjai szerint a pekingi kormányzat korlátozza kultúrájukat, nyelv- és vallásgyakorlásukat is. Az etnikai, vallási feszültség 2009-ben éleződött ki Urumcsiban, az akkori, napokig tartó utcai csatákban kétszázan, többségükben hanok vesztették életüket. A negyedik évfordulóhoz közeledve került sor most az említett újabb, ezúttal azonban csak vidéki körzetekben tapasztalt zavargásokra. A Global Times közlése szerint Urumcsiban a rohamrendőrök azóta megerősítették a biztonsági előkészületeket. A központi pártlap, a Zsenmin Zsipao vezércikke szerint határozott fellépéssel kell tudatosítani, hogy büntetés vár azokra, akik törvényt szegnek, akik erőszakos terrorista módszerekhez folyamodnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.