Rogán megdicsérte az MKP-t

A Kárpát-medence egyik legbátrabb magyar érdekvédelmi szervezetének nevezte Rogán Antal a fennállásának tizenötödik évfordulójára emlékező Magyar Közösség Pártját.

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője köszöntőjét így folytatta: „Azért merem ezt mondani, mert Önök akkor is magyarok maradtak, amikor ezért nem osztottak pozíciót és akkor is vállalják a magyarságukat, amikor nem jár jutalom érte" –  mondta Rogán az
ünnepi kongresszuson.

Berényi József értékelő beszédében azt hangsúlyozta, hogy a szlovákiai jobboldal a kormányváltást csak az MKP-vel együttműködve érheti el, viszont a Magyar Közösség Pártjának is szüksége van erre a politikai szövetségesre, mert a programját csak igy válthatja valóra. „Ez a politika két egyenrangú pillérre épül: Dél-Szlovákia gazdasági felemelkedéséhez, valamint a magyarság megmaradásához, szellemi és anyagi
gyarapodásához szükséges feltételelek mielőbbi megteremtésére” – szögezte le a pártelnök. Rámutatott arra is, hogy a november elejére kitűzött megyei választások előtt Besztercebánya megye három járást kivéve, választási szövetség megkötéséről máshol nem tudtak egyezségre jutni a Híd párttal. „Mi úgy gondoltuk, hogy abban a régióban, ahol többségben élnek a magyarok, legyen versenyhelyzet a két politikai tömörülés között. A szórványvidékeken viszont össze kellene fogni. Erre azonban a Híd sem Léván sem Érsekújvárott, de máshol
sem volt hajlandó – vélekedett az MKP vezetője.

Megkeresésünkre Bugár Béla visszautasította ezt az érvelést: – Mi valamennyi dél-szlovákiai megyében választási koalíciót ajánlottunk a Magyar Közösség Pártjának, amelynek az Országos Tanácsa csupán néhány járásban volt erre hajlandó. Ezt a szelektív megoldást nem tudtuk elfogadni – nyilatkozta lapunknak a Híd elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.