"A gátlástalan magatartás kényszeríti az ellenzékieket az utcára"

A szlovák miniszterelnök egy tévéműsorban támadta az ellenzéket, mert szerinte azok az utcára viszik a politikát. Robert Fico tisztességtelennek tartja, hogy egyesek beleavatkoznak a magánéletébe, és drónnal próbálják őt megfigyelni.
Demokratikus pártvetélkedés helyett egyes bolond és félbolond ellenzéki képviselők az utcákra és terekre viszik a politizálást. Ezzel a közéletet balkanizálják, aminek rossz vége is lehet - szögezte le a TA 3 pozsonyi hírtelevízió szokásos politikai vitaműsorában a szlovák kormányfő, az elmúlt napok pozsonyi és kassai tüntetéseire utalva.

Robert Fico így folytatta: Másfél év múlva parlamenti választások lesznek országunkban, álljanak elő a miénknél jobb programmal, győzzék meg a polgárokat, hogy jobban tudják kormányozni az államunkat, s ha így lesz, akkor majd gratulálok nekik. De azt nem tartom tisztességesnek, amit egyesek az utóbbi időben művelnek.

Az egyik pozsonyi lakópark harmadik emeletén levő lakásom ablaka előtt például minikamerával felszerelt drón pásztáz órákon át. Vajon alsógatyában akar valaki látni, vagy mi a szándéka? Az pedig ugyancsak felháborító, hogy akadt olyan személy, aki Pavol Paska, a néhány napja leköszönt pozsonyi házelnök kassai lakásának bejárónőjét akarta lefizetni, hogy engedje be az egyik fotóst a házba, hogy ott titokban felvételeket készíthessen. Ez már hiénizmus! - háborgott a miniszterelnök.

Vitapartnere, Bugár Béla elítélte az intimpistáskodást, ugyanakkor rámutatott, hogy a kormánypárti Smer-SD saját arrogáns politikájával váltotta ki az ellenzékiek és a polgárok utcai tiltakozásait.

- Önök azt a módszert követik, hogy aki megnyeri a választásokat, ráadásul kényelmes többséget szerzett a parlamentben, az bármit megtehet. Korrupciógyanús ügyeket söpörnek a szőnyeg alá, egyetlen ellenzéki indítványt sem fogadnak el, még csak vitára sem bocsátják, ha pedig számukra kínos, de az ország és a társadalmi morál szempontjából fontos indítvánnyal állunk elő, akkor azt leszavazzák. Ilyen gátlástalan magatartás kényszeríti az ellenzékieket az utcára, ahol egyre többen támogatják őket, mert torkig vannak a kormánypártiak panamázásaival - érvelt a Híd párt elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.