Nem kizárt, hogy a briteknél elsül a kapanyél

Elméletben elképzelhetőnek tartom, hogy elmarad a Brexit, erről egyébként az múlt pénteken beszéltem az Európai Unió vezetőivel is. Ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy a londoni döntéshozók ne vennék figyelembe a nemrég lezajlott népszavazás végeredményét, amely alapján a polgárok többsége a kilépést támogatta - jelentette ki Robert Fico, a cseh köztévé (CT) szokásos vasárnapi politikai beszélgetőműsorban.

„Nem kizárt, hogy az a bizonyos kapanyél mégiscsak elsül, aminek örülnénk, hiszen az lenne a legjobb, ha Nagy-Britannia maradna az uniós közösségben. Ugyanakkor a referendumtól függetlenül a jelenleginél vonzóbbá kell tennünk az uniót" - mutatott rá a szlovák miniszterelnök.

Véleménye szerint jelenleg három elképzelés érzékelhető az tagállamok vezetői között. Az egyik szerint nincs szükség semmilyen reformra, mások szerint gyökeres változásokra van szükség, a visegrádi országos szerint az arany középút a legjobb megoldás, amelyet mások is támogatnak.

„A mi feladatunk most az értelmes kompromisszumok kimunkálása. Az nem lenne elég, ha kevesebb lenne az uniós biztos és a brüsszeli képviselő, habár úgy vélem, ilyen egyezség is szükséges lenne. A mi feladatunk meggyőzni minél több polgárt, hogy ne hallgassanak a bolondokra, akik az EU mielőbbi megszüntetését hirdetik" - közölte Robert Fico, akit elsősorban azért hívtak meg a prágai köztévébe, mert Szlovákia július 1-jén vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét.

Cseh kollégája, Bohuslav Sobotka szerint fontos lenne, ha a huszonhét uniós tagország vezetői immár nem a Brexittel foglalkoznának elsősorban, hanem a sürgető teendőkkel. „Kívánatos lenne, Európai Bizottság például figyelmesebben hallgatná meg a tagállamok polgárainak a hangját, és nem gyámkodna felettük" - így a prágai kormányfő.

Szlovák partnerével egyetértésben úgy vélekedett, hogy főleg a kelet-európai bevándorlók okoztak Nagy-Britanniában komoly társadalmi feszültséget, amely a népszavazás során is megnyivánult. Utólag mindkét politikus belátta, hogy Németország és Ausztria 2004-ben az unió bővítésekor megfontoltan döntött, mert a szigetországgal ellentétben nem azonnal, hanem csak fokozatosan nyitotta meg a munkaerőpiacát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.