Robert Fico: „Fél centimétert sem hátrálok”

Strasbourgban, az Európai Parlament szocialista frakciója (PES) előtt magyarázta a migránsokkal kapcsolatos bizonyítványát Robert Fico szlovák kormányfő, a baloldali Smer-SD elnöke. Szerinte személyes kezdeményezésére jött létre az eszmecsere, Uta Tuttlies, a PES szóvivője viszont közölte: a baloldali europarlamenti képviselők hívták meg őt, hogy tisztázza magát.

A meghallgatást, majd pedig a vitát vezető Gianni Pittella frakcióvezető megismételte a baloldaliak három követelését. Felszólította Robert Ficót, hogy mondjon le szándékáról, és ne jelentse fel az Európai Bizottságot, hanem más uniós tagállamokhoz hasonlóan fogadja el a minősített többséggel meghozott brüsszeli döntést a kötelező menekültkvótákról.

Ezen kívül elvárják tőle, hogy nyilvánosan határolódjék el a muszlimokkal, valamint a romákkal kapcsolatos szlovákiai idegengyűlölő megnyilvánulásoktól, valamint tartsa tiszteletben a szocdem értékeket. Ellenkező esetben – éppen a frakcióvezető indítványára – a Smer-SD pártot kizárják vagy felfüggesztik az európai szocialisták pártcsaládjából.

A szlovák politikus szerint olyan kijelentések miatt bírálják őt, amelyek sosem hangoztak el az ő szájából. Hangsúlyozta azt is, hogy tiszteletben tartja a szocdem értékeket, a szolidaritás elvét is, ugyanakkor rámutatott: a menekültválságra nem lehet ideológiai alapon tekinteni, mert ha a hatalmon lévő politikai pártok nem néznek szembe a valósággal, akkor egykönnyen kipenderíthetik őket a hatalomból, és aztán megnézhetik, hogy a helyükbe lépő, „félbolondokból és őrültekből” verbuválódott szélsőséges csoportosulások miként bánnak el a migránsokkal.

Végezetül leszögezte: „Eddigi álláspontomtól nem tágítok, még fél centimétert sem hátrálok, mert Szlovákiának joga van feljelenteni az Európai Bizottságot, amiért szuverén államokra akarja ráerőltetni a kötelező menekültkvótákat, holott ez nem technikai jellegű, hanem európai horderejű ügy, amelyről csak konszenzussal születhet döntés” – érvelt a pártelnök-kormányfő.

Uta Tuttlies a vitát követően a Denník N pozsonyi napilap megkeresésére hétfőn este annyit közölt, hogy a PES elnöksége valószínűleg pénteken dönt Gianni Pittella indítványáról. Monika Flasiková-Benová szlovák baloldali europarlamenti képviselő szerint a hétfői meghallgatást követően csökkent az esélye annak, hogy a Smer-SD pártot elmarasztalják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.