Ficót kiengedték a kórházból

Tizenhét napig tartó kórházi gyógykezelés után vasárnap délben hazaengedték a szlovák kormányfőt a Szív- és Érrendszeri Megbetegedések Országos Központjából, ahol másfél héttel ezelőtt sikeres bypass műtétet hajtottak végre rajta.

Robert Fico saját Facebook oldalán hozta nyilvánosságra, hogy elhagyta a kórházat: „A szó szoros értelmében, szívből szeretném megköszönni a pozsonyi csúcsintézmény kiváló orvosainak, nővérkéinek és más alkalmazottaknak mindazt, amit értem tettek. Ezalatt megtapasztalhattam, hogy mindannyian milyen kiváló és áldozatkész munkát végeznek a betegek felépüléséért. Ma kiengedtek, s rövidesen rehabilitációra indulok a gyógyfürdőbe. Előzőleg azonban köszönöm a jókívánságokat és a kompótokat, amelyekkel ittlétem alatt elhalmoztak" - posztolta a miniszterelnök.

Robert Fico április közepén szívritmus-zavarokkal jelentkezett kivizsgálásra a pozsony-kramárei kórházban, ahonnan azonnal a közeli egészségügyi intézménybe szállították. Itt koszorúér-elzáródást állapítottak meg nála, ami infarktusra vallott. A műtét során két beszűkült, illetve elzáródott koszorúér szakaszát hidalták át testének más részéből vett egészséges érszakasszal. Az orvosi beavatkozás alatt és azóta semmiféle rendellenesség vagy szövődmény nem lépett fel. Szakértők szerint a fokozatos felépülése mintegy hét hetet vesz igénybe. Ez azért is lényeges, mert július 1-jétől fél évre Szlovákia veszi át a soros uniós elnökséget, amelynek betöltésében fontos feladatok hárulnak a kormányfőre, aki az elmúlt napokban több kormánytaggal, továbbá koalíciós partnereivel is tárgyalt a kórházban.

Igor Matovic, az egyik legádázabb politikai ellenfele a Facebookon mielőbbi felgyógyulást kívánt Robert Ficónak, egyúttal azonban felszólította őt, hogy tegyen jót önmagának meg Szlovákiával, és mondjon le. „A kormányfői tisztség sok stresszel is jár, ezért fütyüljön rá. Pénze, más vagyona van elegendő, most nem firtatom, hogy honnan, ezért inkább élvezze az életet" - posztolta az ellenzéki pártelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.