Robbantottak Ankarában, rengeteg a halott

Legalább 32 ember meghalt, amikor autóba rejtett bomba robbant a török fővárosban, Ankarában, írja a Reuters. Állítólag 75 sérült is van.

Reuters

A detonáció Ankara Kizilay negyedében történt, több buszmegálló is van a közelben. Az állami média szerint a bomba épp az egyik busz mellett robbant fel, amelyen körülbelül 20-an utaztak. Az első robbanás helyi idő szerint háromnegyed hét körül történt, a környéket azonnal evakuálták. A robbanás hangját kilométerekre el lehetett hallani, az utcát pedig égő törmelékek borították. A helyszín mellett van egyébként az igazságügyi és belügyminisztérium épülete, illetve a miniszterelnök korábbi irodája is.

Egy hivatalos forrásra hivatkozva a Reuters azt írja, hogy feltételezhetően a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vagy egy hozzájuk kapcsolódó csoport hajtotta végre a támadást. Egy másik forrás szerint a detonáció után lövéseket is lehetett hallani. 

Reuters

Múlt hónapban egy katonai konvojra támadtak rá, akkor 28-an haltak meg. Az akciót a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) szervezet vállalta magára. Tavaly októberben pedig több mint 100 ember vesztette életét egy kettős bombatámadásban szintén Ankarában egy kurd béketüntetésen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.