Robbantás a jemeni védelmi minisztériumnál

Egy autóba rejtett pokolgép robbant fel az épület mellett, amelyre aztán rá is támadtak állig felfegyverzett szélsőségesek. Szanaában eddig huszonkilenc halálos áldozat van.

„A bomba nem sokkal a reggeli munkakezdés után robbant a minisztériumnál, amikor az öngyilkos merénylő a kocsijával beleszáguldott az intézmény kapujába” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek egy minisztériumi forrás. A detonációt több száz méterre lehetett hallani, az épületet füstfelhő borította be.

Nem sokkal később egy másik gépkocsi tűnt fel a védelmi minisztérium épületénél, amelyből tüzet nyitottak az épületre. A tűzpárbajban több merénylő is életét vesztette, de a hatóságok nem árulták el az áldozatok számát, csupán annyit közöltek, hogy irányításuk alatt tartják a helyzetet.

A BBC szerint eddig senki nem vállalta magára a huszonkilenc halálos áldozatot – köztük két külföldi egészségügyi alkalmazott életét – és hetven sérültet követelő merényletet, bár helyszíni tudósítók szerint a támadás az al-Kaida jellegzetességeit viseli magán. Az elmúlt hetekben Jemenben többször is elgázoltak kormányhivatalnokokat, és cserbenhagyták őket. Ezeknek a merényleteknek az elkövetésével szintén a terrorszervezet helyi leányvállalatát, az Arab-félsziget al-Kaidáját vádolják.

Katonák próbálják helyreállítani a rendet a jemeni fővárosban, miután bomba robbant a védelmi minisztériumnál
Soldiers gesture along a road leading to the Defence Ministry's compound as smoke rises after an attack, in Sanaa December 5, 2013. At least 20 people were killed on Thursday in a car bomb and gun battle at the Yemeni defence ministry compound in the capital Sanaa, sources inside the complex said, in one of the most serious attacks in the past 18 months. REUTERS/Mohamed al-Sayaghi (YEMEN - Tags: POLITICS MILITARY CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.