RSF: Hanyatlást hozott Orbánék négy éve

Az újságírók munkáját világszerte hátráltatják a nemzetbiztonsági szolgálatok - állapítja meg az elmúlt évre jellemző új tendenciaként a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet a szerdán Berlinben kiadott éves jelentésében. Az RSF Magyarországról azt írja, hogy 2013-ban romlott a sajtószabadság helyzete.

A titkosszolgálatok számos országban hátráltatják az újságírók munkáját - ez az egyik legfontosabb megállapítása a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontieres - RSF) nemzetközi jogvédő szervezet legújabb felméréséből. Az RSF évről évre méri a sajtószabadság helyzetét a világ 180 országában; a vizsgált időszakban - 2012 decemberétől 2013 októberének közepéig - a médiamunkások hatósági vegzálását találták a leginkább jellemző új tendenciának.

Különösen riasztónak tartját, hogy ez a fejlemény az olyan régi demokráciákban is megfigyelhető, mint Nagy-Britannia, vagy az Egyesült Államok.

Az oknyomozó újságírókat és állami szervezetektől adatokat kiszivárogtató forrásaikat már az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is szinte úgy kezelik, mintha terroristák lennének. Ezek a "diktatúrákat idéző biztonsági reflexek" elfogadhatatlanok olyan országoktól, amelyekben a szabad sajtónak nagy hagyománya van, és "nem utolsó sorban megnehezítik a kritikus újságírók életét, akik tekintélyelvű berendezkedésű országokban dolgozva a szabadságukat és az egészségüket kockáztatják" - idézte a szervezet közleménye Michael Rediske szóvivőt.

Illusztris társaságban

AZ EU-tagok teljesítménye a jelentés szerint már erősebb szórást mutat részint a pénzügyi válság hatásai, részint pedig a populizmus előretörése miatt. Erre a tendenciára Görögországot és Magyarországot nevezik a legjellemzőbb példáknak - előbbi minősítését 14, hazánkét pedig 7 hellyel rontották le. A görög újságírókat különösen a 2012-ben a parlamentbe bejutott Arany Hajnal neonáci párt fizikai támadásai veszélyeztetik, de a leminősítéshez a kormány tevékenysége is hozzájárult: a jelentés szerint "úgy látszik, Antonis Samaras miniszterelnök a demokrácia megnyirbálásával próbál pénzt spórolni". 

Romlásnak indult hajdan erős magyar

"Magyarországon Orbán Viktor kormánya azt a benyomást kelti, hogy elhagyták az EU értékeit drákói reformjaik hevületében" - írja az RSF a hazánkról szóló fejezetben. A jelentés Magyarországot a 2012-es 56. helyről a 64. helyre sorolta vissza azon a listán, amely 180 országot rangsorol a sajtószabadság elveinek érvényesülése alapján (a sorrendet a média sokszínűsége, függetlensége, a környezet és az öncenzúra, illetve az átláthatóság és az infrastruktúra értékelése alapján állítják össze).

Közvetlenül Magyarország után Horvátország következik, előttünk áll Tonga. Az uniós tagállamok közül Magyarország mögött áll Görögország és Bulgária, a 99., illetve a 100. helyen, vagyis az EU aljára sorolták hazánkat a sajtószabadság szempontjából.   

Hiába szólt be az EU

A listát bemutató közlemény szerint Magyarországon Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta a polgári szabadságjogok hanyatlása tapasztalható, mindenekelőtt az információs szabadság területén. A kormány a kétharmados parlamenti többségére támaszkodva "restriktív" médiatörvényt fogadtatott el - tették hozzá, megjegyezve, hogy az EU elérte a kormánynál a jogszabály egyes rendelkezéseinek visszavonását, de "a leginkább korlátozó (rendelkezések) továbbra is hatályosak".

Eritreából jelentenék

A lista elején és végén nem történt változás, az élbolyhoz észak-európai országok (Finnország, Hollandia, Norvégia) tartoznak, Finnország már negyedik éve vezeti a listát. A sereghajtók továbbra is "a sajtót teljes mértékben ellenőrző diktatúrák", Türkmenisztán, Észak-Korea és Eritrea, náluk a sajtószabadság gyakorlatilag ismeretlen fogalom.

Bezzeg Panama

Az RSF szerint tavaly a legnagyobb mértékben a Közép-afrikai Köztársaságban romlott a sajtószabadság helyzete. Az országban a 2013. márciusi puccs óta egyre gyakrabban támadnak újságírókra és fenyegetnek meg médiumokat, az afrikai állam így 43 helyet rontva a 109. helyre került. A romlás mértéke alapján a második Guatemala, amely az újságírók elleni támadások számának megduplázódása révén 29 helyet rontva a 125. helyre csúszott. A legnagyobb mértékben Ecuadorban és Panamában javult a helyzet, mindkét ország 25 helyezéssel jutott feljebb.

Keleti szél

A lista alsó részén, a 148. helyen szerepel Oroszország, és csak a társadalom "csökönyössége és ellenállása" miatt nem rontották le még jobban az eredményüket. Tavaly folytatódott a Vlagyimir Putyin 2012-es újabb győzelme után megfigyelt tendencia, az orosz hatóságok továbbra sem kímélik a sajtót, ráadásul a "modelljüket" a volt Szovjetunió tagállamaiba is exportálják. A 127. helyezett Ukrajnától és a 160. helyre sorolt Azerbajdzsánon át Közép-Ázsiáig, a szigorú orosz törvénykezési gyakorlatot "boldogan másolják". 

Az RSF 2002 óta évente rangsorol országokat a sajtószabadság minősége alapján. A listát kérdőíves felméréssel gyűjtött adatok alapján állítják össze. A vizsgálatban újságíróktól, újságíró-szervezetektől, médiakutatóktól és jogászoktól kérnek adatokat egyebek között a médiára és képviselőire kifejtett nyomásgyakorlásról, valamint a média gazdasági és jogi környezetéről.

Simon Gáborra vár a magyar sajtó
zárt ülés, sajtó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.