Rezeg a léc Bukarestben

Felelősséget vállalt a parlament két háza előtt Emil Boc kormánya a közalkalmazotti bérek 25 és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését előíró törvényért. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SZDP) és Konzervatív Párt (KP) honatyái bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a kormány ellen.

A román alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat a parlament előtt egy törvényért. A frakcióknak három napjuk áll rendelkezésre, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be, amelynek megszavazása esetén a kormány megbukik. A szavazásra valószínűleg még a héten sor kerül.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt kormányzó Demokrata-Liberális Párt (D-LP) soraiban több képviselő és szenátor kifogásolta a tervezett megszorító intézkedéseket, és bejelentette, hogy nem szavazza meg azokat. A demokrata-liberálisok egyik szenátora kilépett a pártból, két képviselő pedig közölte, hogy tartózkodik majd a bizalmatlansági indítványról szóló szavazáskor. Traian Basescu államfő vasárnap külön tárgyalt a D-LP–honatyákkal. Felszólította őket, hogy támogassák a kormányt, ellenkező esetben a pártnak le kell mondania a kormányzásról.

Emil Boc kormányfő rámutatott: a megszorítások nélkül Romániának év végére 9,1 százalékos költségvetési deficitje lenne, s az ország fizetésképtelenné válna, mert évek óta többet fogyaszt, mint amennyit termel. Ha azonban az által javasolt mintegy 2,5 milliárd eurós megtakarításra a törvényhozás rábólint, a deficitet leszoríthatják 6,8 százalékra, és folytathatóvá válik a Nemzetközi Valutaalappal, (IMF), a Világbankkal és az Európai Bizottsággal megkötött készenléti hitelprogram.

'Ezt a helyzetet a román politikai osztály kreálta, mert úgy növelt béreket, nyugdíjakat, és szavazott meg szociális juttatásokat, illetve luxus nyugellátmányokat, hogy azoknak fedezete nem volt' – mondta a miniszterelnök. 'Azt akarják, hogy továbbra is hazudjunk? Azt akarják, hogy folytassuk a mérgezett ajándékok osztogatását?' – tette fel a kérdést. Úgy vélte, az államháztartásban végzendő nagytakarítás elkerülhetetlen, s arra az elmúlt húsz évben egykormány sem vállalkozott.

Az RMDSZ frakciói bejelentették, hogy támogatják a kormányt, és nem szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt. Hétfőn a D-LP frakciói is üléseztek, és próbaszavazást tartottak, amelyen csak a két említett honatya közölte, hogy tartózkodni kíván azon a parlamenti szavazáson. A kormányt támogató nemzeti kisebbségi képviselők és független honatyák sorában sincs egységes az álláspont.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.