Újabb kamaszlányok csatlakoztak az IS-hez

Egy kelet-londoni mecsetben a hívők segítségét kérik, hátha tudnak bármit, ami segít annak a három kamaszlánynak a nyomára bukkanni, akik minden bizonnyal már az Iszlám Állam (IS) által ellenőrzött területen vannak.

A whitechapeli mecset szóvivője a The Guardiannek azt mondta, hogy a lányok egyikének testvére kérte őt zokogva, hogy próbáljon információhoz jutni a lányok hollétét illetően, miközben a család és az ismerősök továbbra is értetlenül állnak a történtek előtt.

A 15 éves Shamima Begum, a 16 éves Kadiza Sultana és egyelőre nem azonosított 15 éves társuk kedden szökött meg otthonról. A lányok a Gatwick reptéren találkoztak, majd  felszálltak egy Isztambulba tartó járatra. A brit hatóságok nagy erőkkel nyomoznak a lányok után, akik közeli források szerint barátai voltak egy 15 éves lánynak, aki decemberben hagyta maga mögött Nagy-Britanniát és csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Feltételezések szerint a Bethnal Green akadémia három diáklányának is ez volt a célja, ám a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt talán még nem hagyták el Isztambult. David Cameron brit miniszterelnök korábban rendkívül aggasztónak nevezte az újabb esetet, és hangsúlyozta, hogy az IS ellen nem lehet csupán a határvédelem szigorításával védekezni: minden oktatási intézménynek be kell látnia, hogy az iskolának fontos szerepe van abban, hogy a fiatalok ne sétáljanak be a szélsőségesek csapdájába.

„Nem hiszem, hogy ezek a lányok tisztában voltak vele, hogy mire vállalkoznak. Nem hiszem, hogy bárki is tájékoztatta őket a valóságról. Nem valószínű, hogy harcolni fognak. Attól tartok, hogy kihasználják őket" – nyilatkozta a BBC-nek Muszurut Zuia, egy brit muszlim női szervezet főtitkára. Zuia szerint, amennyiben a lányok elértek az Iszlám Állam által utalt területre, szinte kizárt, hogy visszatérnek. Harc helyett vélhetően hozzá kell menniük majd egy-egy dzsihadistához.

A nyomozás során a járatot üzemeltető Turkish Airlinest is felelősségre vonták, hiszen tudvalevő, hogy a Szíriába és Irakba utazó európai szélsőségesek általában Törökországon keresztül utaznak be az említett országokba, így a protokoll szerint értesíteni kellett volna a hatóságokat a három, felnőtt nélkül utazó lányról.

Becslések szerint mintegy 550 nő csatlakozott világszerte az Iszlám Államhoz. A szervezet nagy hangsúlyt fektet a nők behálózására. Speciális, nőknek szánt internetes fórumokon adnak tanácsokat és tippeket, a már ott lévő női dzsihadisták pedig különböző blogokon mesélnek a lefejezések „szépségéről", és recepteket osztanak meg a harctéren legkönnyebben elkészíthető „ízletes csemegékről". 

Szakértők szerint sok csatlakozó fiatal lány identitásproblémákkal küzd, a szigorú hagyományok uralta családi légkör, és a liberális iskolai közeg között egyensúlyozik, mígnem az IS felajánlja a „harmadik utat": végre tartozhatnak valahova, és részei lehetnek egy globális ügynek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.