Retteghetnek a mikrobloggerezők

Pénteken először tett beismerő vallomást vádlott a kínai hatóságok által online álhírterjesztés miatt elindított nagyszabású persorozatban.
Qin Zhihui beismerő vallomása úgy szól, ő maga találta ki és terjesztette el Kína Twitterén, a Weibón azt a hírt, amely szerint a pekingi kormány 200 millió jüan (átszámítva hétmilliárd forint) kártérítést adott egy olyan külföldi családjának, aki egy 2011-es kínai vonatbalesetben vesztette életét. A Weibón futótűzként terjedt a történet, amelyet rengetegen osztottak meg – írja a Xinhua állami hírügynökség.

A cenzúra miatt Kínában a nyomtatott és az online sajtó kevesek bizalmát élvezi, a Weibo így nem csak mikroblog, hanem afféle közösségi hírportál is, ahol eddig többé-kevésbé szabadon lehetett írni arról, ami az országban és azon kívül történik. Ez a közelmúltig tartott, nemrég ugyanis a hatóságok hadjáratot indítottak az online álhírek ellen, amelyek forrásait egymás után állítják a törvény elé. Jogvédők szerint a perek nyilvánvaló célja a megfélemlítés és a szólásszabadság korlátozása. Bíróság előtt azoknak a álhírterjesztőknek kell felelniük, akiknek a híreit minimum ötszázan osztották meg vagy ötezren látták.

Qin az első, aki beismerő vallomást tett egy ilyen ügyben. Tavaly emeltek vádat ellene, amiért egy rágalmakban utazó „fekete" PR-cég, az Erma képviselőjeként álhíreket terjeszt. Ezek egyike úgy szól, hogy egy három évvel ezelőtt adománygyűjtő Vöröskereszt-kampány arca, Guo Meimei szingapúri énekesnő valójában saját zsebre dolgozott, a pénz az ő alapítványához vándorolt a segélyszervezet helyett – áll a vádiratban. A Reuters cikke szerint a Xinhua egyébként semmit nem ír arról, hogy Qin mivel védekezik a pekingi perben. Online álhírterjesztés vádjával korábban őrizetbe vettek már egy 16 éves fiút is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.