Demjanjuk német börtönben

Több dokumentum szerint a „travnyikok”, a nácik főleg ukrán és balti származású külföldi fogdmegjei közé tartozott. Kegyetlensége miatt „Rettegett Ivánnak” is hívták az Ivan Nyikolajevics Demjannyuk néven 1920-ban, Ukrajnában született John Demjanjukot, a feltételezett háborús bűnöst hosszas jogi huzavona után kedden az Egyesült Államokból különgépen Münchenbe toloncolták ki.

Az amerikai állampolgárságától megfosztott idős férfit a német hatóságok azzal gyanúsítják, hogy a lengyelországi sobibóri koncentrációs tábor őreként 1942–1943-ban 29 ezer zsidó meggyilkolásában vett részt. A súlyosan beteg „hazátlant” Németországban akarják bíróság elé állítani, s amennyiben egészségi állapota ezt megengedi, pere az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb második világháborús felelősségre vonása lesz a szövetségi köztársaságban.

A 89 éves Demjanjuk – akivel a stadelheimi börtönben anyanyelvén, ukránul ismertették a jó húszoldalas vádiratot – ugyan csak láncszem volt a náci halálgépezetben, a holokauszt végrehajtásában egykor részt vett tettesek közül az egyik utolsó még élő személy. – Mindegy, hogy börtönbe kerül vagy sem, a lényeg, hogy bíróság elé állítják. Az igazságot akarom – nyilatkozta Thomas Blatt, a sobibóri tábor egyik túlélője a Spiegel Online-nak.

Demjanjuk Ohio államban élő családtagjai, valamint ügyvédei tagadják, hogy 1940-től a Vörös Hadsereg soraiban harcoló, majd 1942-ben német hadifogságba eső, s aztán a gettók kiürítésére, illetve a zsidók szelektálására tábori őrnek kiképzett férfi azonos lenne a hírhedt „Rettegett Ivánnal”. A Kurt Schrimm főügyész vezette, a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó különleges nyomozócsoport ugyanakkor számos dokumentumot, igazolványt is talált, amelyekből kiderül, Demjanjuk Sobibór mellett Treblinkában és Majdanekben is szolgált.

A vádlott a második világháború után München környékén telepedett le, 1952-ben innen vándorolt ki az Egyesült Államokba. Az autóiparban helyezkedett el, hat évvel később lett amerikai állampolgár. A washingtoni igazságügyi tárca 1977-ben kezdeményezte állampolgárságának visszavonását azzal, hogy a férfi a bevándorláskor letagadta világháborús múltját.

Miután a treblinkai tábor több túlélője felismerte a hetvenes években közzétett fotókon, az amerikaiak izraeli kérésre 1986-ban kiadták a zsidó államnak, az ott lefolytatott háborús büntetőper végén kötél általi halálra ítélték. A halálos ítéletet az izraeli legfelsőbb bíróság – megalapozott bizonyítékok hiányára hivatkozva – 1993-ban megsemmisítette.

Ezt követően Demjanjuk visszatért Amerikába, visszakapta állampolgárságát, de 2001-ben újabb eljárás indult ellene – igaz, már nem a „Rettegett Iván-vádak” alapján. A náci bűnösök felkutatásával foglalkozó főügyész, Eli Rosenbaum elég bizonyítékot gyűjtött össze arról, hogy Demjanjuk több koncentrációs táborban megfordult „travnyikként”. Ismét megfosztották állampolgárságától, de családja eddig jogi úton meg tudta akadályozni, hogy az idős embert kitoloncolják az Egyesült Államokból.

Demjanjuk unokája takarja el egy lepedővel a feltételezett náci bűnöst, amikor otthonából elszállítják
Demjanjuk unokája takarja el egy lepedővel a feltételezett náci bűnöst, amikor otthonából elszállítják
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.