A szentgotthárdi kaszagyár 2001 óta zárva van. A piacról kiszorulását részben az okozta, hogy a működésének 99 éve alatt a technológiát nem fejlesztették, részben pedig az, hogy a kézi kaszálás is kiment a divatból, mivel a hatékonysági versenyben alulmaradt a gépi módszerekkel szemben.

Az eset brüsszeli szemszögből azért lehet érdekes, mert a szentgotthárdi kasza az egyik olyan termékkör, amely esélyes lehet az új uniós eredetvédelemre.

A jogi konstrukció minden bizonnyal elriasztja majd azokat, akik a gépi és a kézi kovácsolást ötvöző módszerrel készült kaszákat tervezik hamisítani, az alapvető problémát azonban aligha oldja meg. Hasonló a helyzet a budafoki zománcáru ügyében, amelynek a jövőjét szintén inkább az elmaradt technológiai fejlődés és a változó divat veszélyezteti.

A höveji csipkével – ismertebb „pályatársához”, a halasi csipkéhez hasonlóan – az a gond, hogy a magyar határokon túl kevesen tudnak róla, ráadásul a világ is abba az irányba halad, hogy a rengeteg kézimunkát igénylő csipke egyre kevésbé számít nélkülözhetetlennek.

A halasi csipkének nemrég a Miniszterelnöki Hivatal volt kénytelen mentőövet nyújtani sok millió forintos megrendelés formájában (aminek a jelek szerint ára is volt: egy helyi fideszes potentátot kellett a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumának élére emelni). A gondot itt is a kereslet és a piac hiánya okozza. A hollóházi porcelángyár 2007-ben válságba, 2009-ben csődveszélybe, 2011-ben pedig felszámolás alá került. A megmaradt gyárrész állami tulajdonban külföldi bérmunkát végez; igaz, ennek jövedelméből tavasszal létszámbővítésre is futotta.

Halasi csipke Kohut Gábor

A herendi porcelán valamivel szerencsésebb, olyannyira, hogy hamisítják is – itt valóban kézzelfogható segítséget nyújthat majd az eredetvédelem. A gércei alginit esetében erre azért kicsi az esély, mert ahhoz, hogy a hamisításnak értelme legyen, először a márkát kell megismertetni és kapóssá tenni.

Azt viszont még szakmai (azaz agrár-) körökben is kevesen tudják, mire jó az alginit, és a konkurens termékek közül miért éppen a gérceit érdemes választani. Az egykori algatelepek élővilágából létrejött speciális kőzet kiváló talajjavító és víztartó képességének köszönheti viszonylagos népszerűségét, a további sikereket azonban a termelést is nehezítő tőkehiány gátolja.

Külön történet a matyó hímzésé, amelyet nagy valószínűséggel szintén nem Brüsszel fog megvédeni. Ám a dolgok jelen állása szerint nem is szorul védelemre, annak ellenére, hogy bőszen hamisítják, illetve összekeverik „szomszédjával”, a mostanában ugyancsak divatos kalocsaival.

Ezeket egy államilag ösztökélt divathullám először a múlt század 30-as éveiben emelte magasra, majd 2009 és 2011 között – ezúttal a nemzetközi celebvilág néhány illusztris szereplőjének közreműködésével – ismét bekerültek a főáramba.