Repülőgépmakettel akartak támadni az autodidakta terroristák

Németországban két embert gyanúsítanak merényletek előkészítésével.

A hatósági gyanú szerint távirányítású repülőgépmakettekkel akart támadást végrehajtani az a két tunéziai férfi, akinél kedden tartottak házkutatást Németországban – jelentette a német ügyészségi bejelentésekre hivatkozva az AP. Ahogy az amerikai hírügynökség írja, a német rendőrök az ügyben összesen hat embernél, kilenc ingatlanban tartottak vizsgálatot Münchenben, Stuttgartban és Szászország tartományban is. Bár egyelőre még senkit nem vettek őrizetbe, a két tunéziai az ügyészség szerint alkatrészeket szerzett be a távirányítású repülőgépek összeállításához. A makettekkel „szélsőséges iszlamista támadások” végrehajtására készülte, de azzal nem vádolják őket, hogy terrorszervezet tagjaként terveztek volna az államot fenyegető erőszakcselekményeket. Egy harmadik személyt pénzmosással vádolnak az ügyben, amellyel összefüggésben tartottak házkutatásokat a belga hatóságok is.

Németországban a rengeteg kísérlet ellenére terroristáknak eddig nem sikerült nagy merényletet végrehajtani. Az egyedüli kivétel az az ámokfutás, amelyre két éve márciusban indult egy Németországban felnőtt és radikalizálódott koszovói férfi. A 21 éves koszovói egy sofőrt és egy amerikai katonát lőtt le a frankfurti repülőtéren.

Ami a módszert illeti, repülőgépmakettel tervezett terrortámadásért tavaly novemberben az Egyesült Államokban ítéltek tizenhét évre egy amerikai férfit. Rezwan Ferdaus a maga robbanószerkezetekkel zsúfolt modelljeivel a Pentagon és a Capitolium épületkomplexumát akarta célba venni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.