Repülőgépek hajtóműve felett is átvette az irányítást egy hacker

Egy amerikai hacker az FBI szerint egy kihallgatáson azt állította: repülés közben bejutott a gépet irányító rendszerbe és arra utasította, hogy emelkedésbe kezdjen. Emiatt a gép röviden „oldalirányban kitért”.

Chris Roberts, aki egy rendszerbiztonsági kutatólaboratórium egyik alapítója, hat éve vizsgálja a repülőgépek fedélzeti rendszerét. Számos előadást tartott már annak a veszélyeiről, hogy be lehet hatolni egy repülő számítógépes rendszerébe az ülésekbe épített szórakoztató rendszeren keresztül. Az FBI már többször is kihallgatta korábban, ezek során azt állította, hogy 2011 éa 2014 között 15-20 alkalommal rácsatlakozott repülés közben az Airbus és Boeing gépek szórakoztatóelektroniakai rendszeréreire, majd ezen keresztül a repülésirányító rendszerre és „meg tudta figyelni" az adatok áramlását a pilótafülkében. Ezt a Wired magazinnak adott interjúiban is megerősítette.

Amikor áprilisban egy repülés előtt a Twitteren azzal viccelődött, hogy meghackeli a gép szórakoztató-rendszerét, a hatóságok leszálláskor már a repülőtéren várták és több órán keresztül kihallgatták. Ezután kérvényezte egy FBI-ügynök, hogy átkutathassák Roberts elektromos eszközeit. Egy kanadai lap szerezte meg és publikálta a kérvényt, amelyben az áll: a hacker azt állította, emelkedésre utasította a United Airlines egy Denverből Chicagóba tartó járatát április 15-én a United Airlines egy Denverből Chicagóba tartó járatán. Az FBI szerint a Robert előtti ülés alatt található, a szórakoztató rendszert vezérlő dobozt láthatóan megrongálta valaki.

Roberts ellen vizsgálat indult, ám egyelőre nem vádolják semmivel. A Wired magazin kérdésére azt állította, hogy kizárólag szimulátoron hackelte meg repülőgépek hajtóművét, az FBI-ügynök pedig egy hosszú beszélgetésből, a kontextusból kiragadva idézett egyetlen részletet a kérvényében. Azt állítja, csak a repülés biztonságának feljesztése a célja.

A Boeing típusú gépek gyártója a CNN-nek azt mondta, hogy a repülőin található szórakoztató rendszer elszigetelt a navigációs rendszerektől. A gépekbe betáplált repülési tervet csakis a pilóta írhatja felül, és bármilyen fajta irányváltoztatáshoz is az ő hozzájárulásuk szükséges. Az Airbus még nem reagált Roberts kijelentéseire, de korábban azt állították, a repülőgépeik számítógépes rendszereit tűzfal védi. A cég folyamatosan felülvizsgálja a rendszer működését, hogy meggyőződjenek róla, biztonságos-e.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.