Rendőrőrsre támadtak rendőrök Moszkvában

A kedd hajnali gázpisztolyos támadásban senki sem sérült meg, a terepjárón menekülő elkövetőket - két huszonhárom éves férfit és a velük együtt lévő két húszéves hölgyet, köztük egy jogászhallgatót, akiket tanúkként hallgatnak ki - a helyszíntől nem messze elfogták.

Az egyik támadó egy alhadnagy volt, aki korábban gyakorlatát is a megtámadott objektumnál töltötte. Elmondása szerint az őt ott ért megaláztatások miatt hajtotta végre a támadást.

Az újabb rendőrségi botrány, amely ismét a belügyi erők kaotikus állapotára utal, akár a belügyminiszter székébe is kerülhet: Rasid Nurgalijev a kormánytól kilenc hónapot kapott arra, hogy látványos javulást érjen el a rendőrségen belül - adta hírül az RBK Daily orosz napilap.

A belügyi erőket az elmúlt év során több komoly botrány is megingatta: a legsúlyosabb közülük Gyenyisz Jevszjukov őrnagy áruházi ámokfutása volt, amely során a vezető beosztású rendőrtiszt lőfegyverével két embert megölt, hetet megsebesített. Az ügy a moszkvai rendőrfőkapitány, Vlagyimir Pronyin menesztéséhez vezetett.

A belügyi erők átalakítását Dmitrij Medvegyev tavaly aláírt rendelete irányozza elő, amely szerint két éven belül az 1,4 millió fős rendvédelmi szervek állománya 20 százalékkal csökkentendő. Az államfő februárban már a belügyminisztérium 20 ezer fős központi állományának megfelezését is javasolta.

Medvegyev reformjának célja nem csak az állomány minőségének javítása - hatékonyabb pszichológiai ellenőrzéssel és a rendőri szakma presztízsének növelésével -, hanem a korrupció visszaszorítása is, amely a Kreml szerint Oroszország fejlődésének egyik legfőbb akadálya.

A legfőbb ügyészség alá rendelt Nyomozati Hatóság (SZK) szerint a bűnügyi statisztikák javítása érdekében a rendőrök rendszeresen maguk gyártanak ügyeket, leitatott hajléktalanokat használva fel, akikkel beismerő vallomásokat íratnak alá. A módszerre ösztönzi a rendőröket az is, hogy az előírt felderítési normától való elmaradás prémiummegvonással fenyegeti őket.

A korrupcióról, "fizetett" bűnügyekről, felsőbb utasításra kreált bizonyítékokról beszélt a "megrendeléseket" megelégelő Alekszej Dimovszkij, tavaly ősszel nagy visszhangot keltett videoüzeneteiben, amelyekhez azóta tucatnyi rendőr, egykori ügyész is csatlakozott. Az üzenetei ót már elbocsátott egykori őrnagy elmondta, hogy a visszaélésekről szóló hangfelvételeit, írásos bizonyítékait személyesen Vlagyimir Putyin kormányfőnek szeretné átadni. A találkozó helyett sikkasztás vádjával indult eljárás Dimovszkijjal szemben, később a volt rendőr korábbi főnökei indítottak pert ellene, rágalmazásra hivatkozva. Kedden a bíróság a 37 éves őrnagyot 100 ezer rubelre (egy rubel kb. 6,5 forint) büntette és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte az érintettekkel szemben.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.