Rendőrkézen a legnagyobb keresztapa jobbkeze

A mexikói hadsereg elfogta a hírhedt mexikói Sinaloa drogkartell egyik vezetőjét.

A vasárnapi közleményében szerint az illetőt Sinaloa államban fogták el, és helyi idő szerint hétfő reggel hozzák nyilvánosságra a kilétét. Annyit tudni a gyanúsítottról, hogy ő a Sinaloa-klán első emberének, Joaquín „El Chapo” Guzmánnak a „biztonsági főnöke”.

Guzmán, vagy ragadványnevén a Köpcös, a világ legkeresettebb bűnözője, aki az Interpol és az FBI is körözési listájának az első helyén áll Oszama bin Laden májusi halála óta. Hétmillió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére.

A Köpcös vezette Sinaloa-klán nem csak Mexikó, de az egész világ leghatalmasabb, kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezete, s nemcsak a kartell névadó államában, hanem Baja California, Durango, Sonora és Chihuahua államokban is hatalmas befolyási övezetekkel rendelkezik.

A bűnszövetkezet most letartóztatott tagja a klán áldozatainak eltűntetésért, emberrablásokért, zsarolásért és gyújtogatásokért felelt. A hadsereg közleményéből nem derül ki, hogy elfogásával közelebb került-e Guzmán letartóztatásához, akit 1993-ban egyszer ugyan már elkaptak, de két vvel később megszökött, miután az első igazgatótól az utolsó őrig gyakorlatilag az egész börtönt megfenyegette vagy megvesztegette. Nyomára azóta sem akadtak, annak ellenére, hogy nem egyszer megcsinálta, hogy testőreivel besétált egy étterembe, a vendégektől elvetette a mobiltelefonokat, megvacsorázott, majd mindenki számláját fizetve távozott.

Az amerikai kábítószerellenes ügynökség, a DEA szerint Guzmán befolyásban és a nemzetközi kábtószerkereskedelem irányításában most már a hírhedt kolumbiai drogbáró, a néhai Pablo Escobar szerepét is túlszárnyalja, olyannyira, hogy őt tartják a valaha volt legnagyobb keresztapának. A Forbes magazin szerint Guzmán vagyona egymilliárd dollár körül mozog.

Amióta Felipe Calderón mexikói elnök 2006-ban a hadsereget is mozgósítva hadjáratot indított az egymás ellen kegyetlen hatalmi háborút folytató kábítószerbandák ellen, 45 ezer embert gyilkoltak meg a drogkereskedelemmel összefüggésbe hozható összetűzésekben. A hadsereg katonái vasárnap 13 ember lefejezett holttestére bukkantak egy elhagyott teherautóban Veracruz államban. Ők is a mexikói klánháború áldozatai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.