Az elnök is bukástól félhet a történelmi vereség után

A brazil válogatott megalázó keddi vereségét máris tüntetések követik.

A németektől a keddi világbajnoki elődöntőben elszenvedett megalázó vereséget követően számos városban zúztak és romboltak a feldühödött szurkolók.

Brazil szurkoló az esőben a selecao történelmi veresége után
Esik, és még nincs vége
Jorge Silva / Reuters

Sao Paulóban a hírek szerint 20 buszt gyújtottak fel, de Curitibában is több buszt megrongált a tömeg, valamint három autót is felgyújtottak. A meccsnek otthont adó Belo Horizontéban nyolc embert letartóztattak, míg tizenkét sérültről szólnak a hírek. A rendőrségnek több helyen is be kellett avatkoznia, hogy megakadályozza az erőszakos eseményeket.

Megerősítik vasárnapra Rio de Janeiróban az amúgy is érvényben lévő biztonsági intézkedéseket a döntőre, miután Brazília nem jutott be – jelentette az O Globo. A fegyveres erőknek nem csupán a stadionban és a stadionba vezető főutakon kell a rendet fenntartani, hanem az érkező külföldi vendégek biztosításáról is gondoskodniuk kell. Nyolcezer katonát és rendőrt vezényelnek ki ezekre a feladatokra, közülük mintegy másfél ezer biztosítja majd a Maracaná stadiont.

A lapnak szerda reggel – tehát még a Hollandia-Argentína meccs előtt – névtelenül nyilatkozó tiszt szerint nagy a félelem, hogy ha Argentína jutna a döntőbe, akkor ellenségeskedés lehet a brazil és az argentin szurkolók között a hagyományos rivalizálás miatt.

A fegyveres erők parancsnoksága most azt mérlegeli, hogy az ejtőernyős alakulattól is készültségbe helyeznek ezer főt, túl azon a hétezren – 3100 katona, 3000 haditengerész és 900-an a légierőtől –, akik a világbajnokság kezdete óta biztosítják a rendet.

25 állam- és kormányfő jelezte eddig, hogy a világbajnokság döntőjét elmegy élőben megnézni. Ebből a brazil külügyminisztérium annyit erősített meg, hogy várják Vlagyimir Putyin orosz elnököt is, aki Rióból aztán Fortalezába, a BRICS országcsoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) július 15-én és 16-án esedékes találkozójára utazik tovább. Szerdán Berlinben bejelentették, hogy Angela Merkel kancellár és Joachim Gauck elnök Rióban tekinti meg a döntőt, amelynek Németország már biztos szereplője. Merkel már másodszor utazik ki a világbajnokságra, ott volt ugyanis a Portugália felett aratott 4:0-ás német győzelmen is. Várják Hollandia, Németország és Argentína politikai vezetőit is.

Az októberi választásokra készülve Dilma Rousseff elnök sietett kivédeni annak veszélyét, hogy a a keddi súlyos vereség ártson újraválasztási esélyeinek, eddig ugyanis számolhatott azzal, hogy a brazil válogatott győzelme segíti őt. Mint az O Globo írja, az elnöki palota, a Palácio do Planalto most taktikát változtat, és igyekszik a világbajnokság sikeres lebonyolítására, a Brazíliáról és a kormányról mint rendezőről megfogalmazott pozitív véleményekre helyezni a hangsúlyt.

Rousseff a Twitteren azt írta, hogy „nagyon-nagyon szomorú", és együttérez a válogatott játékosaival, de azt üzeni, hogy Brazília feláll a vereség után, felülkerekedik a helyzeten. Ezzel párhuzamosan a Facebook-oldalán azt írta, hogy ha a lehetőséget el is vesztette Brazília, ám a "copadascopas é nossa", azaz a miénk a bajnokságok bajnoksága.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.