Így tüntetik el az újságírókat Egyiptomban

Legkevesebb tizennyolc sajtómunkást tartanak rács mögött az egyiptomi hatóságok - áll a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű amerikai székhelyű szervezet csütörtökön kiadott jelentésében. 

 

Ez a legmagasabb szám, amelyet a CPJ a tevékenységének kezdete, 1990 óta dokumentált. Legtöbbjüket azzal vádolják, hogy kapcsolatban állnak a két éve megbuktatott államfő, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség iszlamista szervezettel.

A CPJ több olyan újságírót is megemlít, akik sorsát letartóztatásuk után nem tudták követni; ők nem szerepelnek az említett listán.

A tanulmány szerint a gyakran otthonukból, erőszakkal elhurcolt újságírókat letartóztatása után koszos, zsúfolt cellákba zárják. Az érintettek közül többen arról számoltak be a börtönből kijuttatott leveleikben, hogy hetekig nem látnak napfényt. Kínzásokról is írtak, amelyek során nem ritka az elektrosokk alkalmazása.

Újságíróknak gyakran egyszerűen nyoma veszik. A hozzátartozóiknak és ügyvédeiknek jó ideig eltart megtudniuk a fogva tartás helyét. A foglyok bírósági meghallgatása néha a sajtó és ügyvédeik értesítése nélkül zajlik. Olyan eset is van, amikor a hatóságok megakadályozzák a vádlottat abban, hogy jelen legyen a saját tárgyalásán, ítélethirdetésén.

Az említett 18 újságíró közül hatot egy közös perben életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. Mások lassan két éve előzetes letartóztatásban vannak, anélkül, hogy vádat emeltek volna ellenük.

"A bebörtönzés fenyegetése az Egyiptomban uralkodó légkör szerves része, amelyet a hatóságok arra használnak, hogy a sajtót a kritikus hangok kiszűrésére kényszerítsék ..." - áll a jelentésben. A dokumentum emlékeztet, hogy több médiaorgánum, például az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió, vagy az Anadolu török hírügynökség kénytelen volt bezárni egyiptomi irodáit.

Illetékes tisztségviselők - mint az ország főügyésze, vagy az átmeneti igazságszolgáltatás minisztere - a CPJ-nek adott állásfoglalásaikban tagadták, hogy Egyiptomban munkájuk végzése miatt újságírókat tartanának fogva.

A terrorellenes harccal indokolt súlyos korlátozások eredménye az is, hogy teljes régiók kiesnek a sajtó látóteréből. Példaként említik a jelentésben a Sínai-félsziget északi részét, ahol a biztonsági erők hosszú ideje tartó hadjáratot folytatnak a környéken aktív szélsőséges iszlamisták ellen.

Mivel a régió teljes sajtózár alatt van, sem a hadműveletek áldozatainak számáról, sem a kényszerű kilakoltatásokról, sem pedig a lakosságot sújtó - hol a kormányerők, hol a dzsihadisták által végrehajtott - megtorló akciókról nincsenek független jelentések. "Az egyetlen, amit tehetünk, hogy a hadsereg változatát írjuk meg. Hacsak nem akarunk börtönbe jutni" - idézett a CPJ egy neve elhallgatását kérő riportert, aki korábban hosszú ideig tudósított a félszigetről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.