Rejtélyes betegség pusztít Guantánamón, a Pentagon komolyan veszi a fenyegetést

Az amerikai haditengerészet vizsgálatot indított egy, a Pentagon főellenőréhez érkezett bejelentés ügyében, amely szerint a guantánamói bázison a katonai bíróság céljára használt területen dolgozók között szokatlanul sok rákos megbetegedést észleltek.

Kelly Wirfel, a kubai területen működő amerikai bázis szóvivője kedden kijelentette, hogy a haderőnem komolyan veszi a bejelentést, ám a vizsgálat egyelőre nem jutott semmilyen következtetésre.

A bejelentés szerint heten lettek rákosok azok közül, akik a támaszpont biztonsági létesítményeinek területén dolgoztak. Az érintettek mind viszonylag fiatal és korábban jó egészségnek örvendő emberek voltak. A dokumentum sürgeti az érintett terület kiürítését, valamint azt, hogy az egész bázist vizsgálják át, karcinogén anyagok után kutatva.

Az elmúlt évtized során mintegy 200 ügyész, ügyvéd, valamint más, a bírósági eljárásban részt vevő személy dolgozott a területen, ahol korábban repülőgép-üzemanyagot tároltak. A dokumentum szerint a megbetegedett emberek egyes régi épületekben azbeszttel kerülhettek kapcsolatba.

A bejelentés arra vonatkozó állítást nem tartalmaz, hogy a rák a fogvatartottakat is megtámadta volna, a guantánamói rabokat ugyanis máshol őrzik a 115 négyzetkilométeres bázis területén. A támaszponton található katonai börtönöket Barack Obama elnök már évek óta be akarja záratni.

A guantánamói támaszponton folytatott katonai bírósági eljárásokat még jobban lelassítja, ha az egészségügyi kockázatokra vonatkozó bejelentés megalapozottnak bizonyul majd. A karcinogén anyagoknak a normálisnál nagyobb koncentrációjára azonban szakértők szerint nagyon nehéz lesz majd bizonyítékot találni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.