Rejtélyek a szaharai túszok kiszabadulása körül

Csakis a diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhető, hogy fogva tartóik 253 nap után szabadon bocsátották Andrea Kloibert, és Wolfgang Ebnert, a két salzburgi turistát, akiket februárban Tunéziából rabolt el az Al Kaida egyik csoportja. Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter - aki  a hadseregtől kölcsönzött gépen személyesen ment el Maliba a kiszabadult túszokért - e bejelentéssel egyúttal cáfolja azokat a híreszteléseket, hogy az osztrák kormány eleget tett a zsarolásnak és tekintélyes váltságdíjat fizetett az emberrablóknak. Sajtóhírek szerint az állítás csak formailag igaz, ugyanis nem a kormánytól, hanem közvetett úton, magánalapítványokon keresztül jutott a pénz a túszejtőkhöz. 

A 43 éves ápolónő és 52 éves társa – utóbbi gyakorlott sivatag-járó – terepjárón indult Tunéziában a Szaharába: a kirándulás hosszabbra sikeredett, s minden bizonnyal a várthoz képest jócskán eltérő élményeket hozott. A részleteket a 253 napról csak apránként tárják a nyilvánosság elé: a bécsi érkezés után – amelyről kérésükre kizárták a nyilvánosságot - két napot egy katonai kórházban töltöttek. Egészségileg meglepően jól vannak – fogalmaztak az orvosok. Hozzátartozóik szerint mintha még nem tudatosulna bennük, hogy szabadok. Kloibert édesanyja és két kiskorú gyermeke, Ebnert felnőtt fia várta haza.

Mivel az osztrák külügyminisztérium semmilyen részletet nem árul el arról, hogyan szabadultak a foglyok, sok a találgatás. Az azonban bizonyos, hogy Amadou Toumani Touré, Mali államfője fontos szerepet játszott a közvetítésben. Az utóbbi időben igen kevés hír jelent meg az ügyről, mintha a világ elfeledte volna őket – ám amint ez most kiderült, a külügyminisztérium válságstábja, és a tárgyalásokba bevont bamakoi nagykövet mindvégig kapcsolatban volt az emberrablókkal és tudott a túszokról.

A két salzburgi turista februári eltűnése idején az algériai sajtó azt írta, hogy az Al Kaida maghrebi csoportja tíz, Algériában illetve Tunéziában fogva tartott iszlámista szabadon bocsátását és ötmillió euró váltságdíjat követel. Később, miután az osztrák külügyminisztérium válságstábot küldött a helyszínre, sőt, az Ausztriával még Bruno Kreisky idejében jó kapcsolatokat kialakított Kadhafi líbiai elnök is felvette a kapcsolatot a térségben szabadságharcot folytató törzsek vezetőivel, a túszejtők több ultimátumot adtak. Utóbb módosították követeléseiket, s ellenőrzést követeltek a térség ivóvíz forrásai és természeti kincsei felett. Hogy végül milyen követelések teljesültek, s ki milyen szerepet játszott a szabadulásban, azt egyelőre homály fedi. Néhány részlet a rabságban töltött időről, a lelki terrorról már kiderült az elbeszélésekből, ám elrablóik kilétéről sejtelmük sincs. Legalább 50 fős fegyveres csoport ejtette őket túszul – ennyit tudnak.

A terroristák első dolga a turisták két kutyájának megfojtása volt, s ezt követték az egyéb testi és lelki kínzások. A szakemberek szerint a leírások alapján valószínűsíthető, hogy a tettesek valóban az Al Kaida-hoz tartoznak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.