Raúl Castro amerikai szenátorokkal tárgyalt

A téma a kémkedés vádjával elítélt Alan Gross volt.

Patrick Leahy demokrata és Richard Selby republikánus párti szenátorok csütörtök este két és félórán keresztül tárgyaltak Castróval, akinek felajánlották, hogy akár most magukkal viszik Grosst az Egyesült Államokba. A bebörtönzött amerikai férfi kiszabadulásáig azonban még hosszú utat kell megtenni - mondta Leahy szenátor a megbeszélés után.

Államellenes bűncselekmények vádjával a havannai bíróság 2011 márciusában tizenöt évi börtönre ítélte Alan Grosst, aki a bíróság szerint törvénysértő módon internetezéshez szükséges berendezésekkel látott el kubai máskéntgondolkodókat. Védői - ahogy a washingtoni kormány és családja is - ugyanakkor azt állították, hogy a 2009 decemberében letartóztatott Gross a kubai zsidó közösséget látta el internetes kapcsolattal, és semmilyen bűncselekményt nem követett el.

A Gross-ügy lehűtötte az amerikai-kubai kapcsolatokat és rövidre zárta annak esélyét, hogy közeledjen a két ország Barack Obama amerikai elnök hivatalba lépésével. Raúl Castro többször is hajlandóságot mutatott a párbeszédre az Egyesült Államokkal, de csakis előfeltételek nélkül és az egyenlőség alapján. Ugyanakkor bírálta Washington „merevségét" és a „politikai akarat hiányát".

A szenátorokkal folytatott megbeszélésen Castro felvetette az Egyesült Államokban elfogott és bebörtönzött öt kubai kém ügyét, de közvetlenül egyszer sem kapcsolta össze Gross sorsát a kubaiakéval.

Az Egyesült Államokban már szinte senki nem emlékszik az 1998-ban lefülelt kubai ügynökökre, akiket a havannai kormány viszont az imperializmus elleni küzdelem hőseként ünnepel. Kuba álláspontja szerint az „ötök" csupán megpróbálták felfedezni és megakadályozni az országuk ellen irányuló erőszakos támadásokat.

Kubai tisztségviselők nem kapcsolják össze a két ügyet, de azt mondják, hogy senki nem várhatja el Havannától Alan Gross szabadlábra helyezését „egyoldalú gesztusként".

Mark Toner amerikai külügyi szóvivő is egyértelműen kizárta a fogolycsere lehetőségét. Pénteken tartott sajtóértekezletén elmondta: a minisztérium csak arra kérte Leahy szenátort, hogy tájékoztassa a kubai elnököt Washington aggodalmairól. "Nyilvánvaló, hogy minden lehetőséget és csatornát felhasználunk, hogy nyomást gyakoroljunk a kubai kormányra Gross szabadon bocsátásával kapcsolatban" - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy semmilyen javaslatot vagy üzenetet nem küldtek a szenátorokkal, pusztán az aggodalmakról szóló tájékoztatásra kaptak felhatalmazást.

Raúl Castro (jobbra) a washingtoni kongresszus tagjaival tárgyal Havannában 2009-ben. Egyoldalú gesztusok nem lesznek
Raúl Castro (jobbra) a washingtoni kongresszus tagjaival tárgyal Havannában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.