Rászóltak a köztévére a baloldal miatt

Jókora botrány robbant ki Németországban, miután a Süddeutsche Zeitung megírta, hogy egy bajor konzervatív politikus nyomást próbált gyakorolni a második közszolgálati televízióra, a ZDF-re, hogy esti hírműsorában ne adjon hírt az ellenzéki szociáldemokraták hétvégi pártkonferenciájáról.

Nem kisebb személyiség, mint Hans Michael Strepp, a Keresztényszociális Unió (CSU) szóvivője volt az, aki felhívta a televízió hírszerkesztőségét, és gyakorlatilag megfenyegette az ott dolgozó újságírókat, hogy következményei lesznek annak, ha beszámolnak az SPD rendezvényéről. Strepp nem tagadja a telefonbeszélgetést, de állítja, szó sem volt fenyegetésről. A német sajtó emlékeztet rá, hogy tavaly Christian Wulff akkori államfő "futott bele" egy hasonló hibába, amikor telefonon megfenyegette a Bild bulvárlap főszerkesztőjét.

A lapok csak találgatják, hogy az amúgy rutinos politikusként ismert Strepp hogyan követhetett el ekkora hibát. A ZDF természetesen a tervek szerint tudósított az SPD rendezvényéről, és a szerkesztőség hangsúlyozta: a függetlenségüket minden körülmények között megvédik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.