Rászállt a The Guardian brit lapra a kormány

Kilenc órán át faggatták a londoni Heathrow reptéren annak az újságírónak az élettársát, akinek Edward Snowden átadta az NSA módszereiről szóló dokumentumokat. Az ellenzék szerint a kormánynak is köze van a rendőrségi akcióhoz.

Kilenc órán át faggatták a londoni Heathrow reptéren annak az újságírónak az élettársát, akinek Edward Snowden átadta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési és megfigyelési módszereiről szóló dokumentumokat. A titkos lehallgatásokat leleplező brit lap szerint David Miranda „újságírói anyagokat” vitt élettársának, Glenn Greenwaldnak, aki Brazíliában él.

A The Guardian szerkesztősége Londonban
A The Guardian szerkesztősége Londonban FOTÓ: EUROPRESS

Mirandát elmondása szerint a hat rendőr „általában az életéről” kérdezte, elvették a számítógépét, a mobilját és a memóriakártyáit. Miranda elmesélte, a rendőrök egész idő alatt azzal fenyegették, hogy börtönbe kerül, ha nem működik együtt velük. Úgy bántak vele, mint egy bűnözővel, vagy mint aki éppen most akarja megtámadni Nagy-Britanniát.

A férfi Rio de Janeiróba tartott Berlinből, ahol az amerikai Laura Poitras filmessel találkozott, aki szintén együtt dolgozott a Snowden-ügyön a The Guardiannel és Greenwalddal. Miranda útjait egyébként a lap fizette, habár a férfi nem az újság alkalmazottja, Greenwaldot azonban gyakran segíti a munkájában.

A Fehér Ház hétfőn közölte, hogy őket ugyan tájékoztatta arról Nagy-Britannia, hogy Miranda rajta van a repülőgép utaslistáján, de a brit rendőrség konkrét akciójához semmi közük sem volt, minden a brit törvények szerint történt.

A 28 éves férfit egyébként a terrorizmus-törvény alapján tartották fogva, ami kiváltotta több brit politikus, jogvédő szervezet és a brazil hatóságok rosszallását is. Szerintük aránytalanul alkalmazták a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy valakit legfeljebb kilenc órán át tartsanak fogva.

Miranda is megkérdőjelezi a rendőrségi művelet legális voltát, és most megpróbálja jogi útra terelni a dolgot, illetve el akarja érni, hogy a rendőrség ne vizsgálja át azokat az elektronikus eszközöket, amelyeket elkoboztak tőle. Ügyvédei már írtak is egy levelet a Metropolitan Police fejének és Theresa May belügyminiszternek, hogy hét napon belül adják vissza eszközöket.

A brit kormány és a belügy eleinte nem volt hajlandó kommentálni az eseményeket, mondván, egy tisztán rendőrségi akcióról van szó. A belügyminisztérium azonban kiállt a rendőrség mellett, és kijelentette, kétség sem férhet ahhoz, hogy helyesen jártak el, a rendőrségnek ugyanis cselekednie kell, ha úgy vélik, hogy valakinél olyan „lopott információ van, amellyel a terrorizmust segíthetné elő.” Yvette Cooper munkáspárti árnyék-belügyminiszter azonban kérdőre vonta a kormányt: szerinte elképzelhetetlen, hogy ha a Fehér Ház tudott az akcióról, akkor a kormány nem.

A The Guardian főszerkesztője, Alan Rusbridger a BBC-nek elmondta, nagy baj van akkor, ha egy országban azonosítják az újságírást a terrorizmussal. Elmondása szerint a Fehér Ház is nyomást gyakorolt rájuk, a brit kormány pedig azt követelte, hogy semmisítse meg, vagy adja át a hatóságoknak az eddig még nem publikált Snowden-anyagokat. Rusbridger akkor tájékoztatta őket, hogy mivel több másolat is van a dokumentumokról Nagy-Britannián kívül, ezért ennek nem sok értelmét látja.

Végül állítólag sikerült elérni a dokumentumok megsemmisítését. Rusbridger hétfői cikke szerint személyesen felügyelte az illetékes brit nemzetbiztonsági szerv (GCHQ) két ügynöke a napilap székházának pincéjében a titkos iratokat tartalmazó adathordozóknak megsemmisítését. Az eset „az elmúlt körülbelül egy hónapban” történt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.