Rasszizmussal vádolják az osztrák rendőrséget
A nemzetközi emberjogvédő szervezet Bécsben csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése másrészt azt állította, hogy a hatóságok nem vizsgálják ki hatékonyan a rendőrség faji szempontokon alapuló eljárási módszereit, és nem hoznak ezzel arányos elmarasztaló intézkedéseket sem.
Az AI egyedi esetek kivizsgálása, jogászokkal, közösségi vezetőkkel és igazságügyi hivatalos személyiségekkel folytatott beszélgetések alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alpesi országban a bevándorlók és etnikai kisebbségek tagjai egy sor negatív beidegződéstől szenvednek. Ráadásul ezek az előítéletek képesek befolyásolni a közrend betartását felügyelő személyek magatartását. A jogvédő szervezetet aggasztja például, hogy a bőrszín döntő motívuma lehet rendőrségi fellépéseknek.
Az AI szerint nyilvánvaló, hogy az elmúlt évtizedben egyre markánsabban kirajzolódott az osztrák rendőrség etnikai alapú hátrányos megkülönböztető viselkedése, különösen a drogkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények elleni harc terén. A célpontok e téren rendszerint fekete bőrű fiatalemberek - vélte jelentésében az AI. Azoknak az afrikai származású bevándorlóknak a többsége, akiket a szervezet bevont a felmérés elkészítésébe, arra panaszkodott, hogy a szúrópróbaszerű igazoltatások és motozások szinte mindennapi életük részei.
Rudolf Gollia belügyminisztériumi szóvivő azonban - elismerve ugyan, hogy előfordulnak rendőri melléfogások a külföldiek kárára - úgy vélte korántsem általános jelenségről van szó. "Visszautasítjuk azokat a célozgatásokat, hogy Ausztriában intézményi szintre emelkedett a hátrányos megkülönböztetés és a rasszizmus" - fogalmazott a tárcavezető.
Heinz Patzelt, az AI ausztriai részlegének a főtitkára szerint az osztrák hatóságok könnyen javíthatnának a helyzeten, ha tudomásul vennék, hogy a fajú alapú hátrányos megkülönböztetés elterjedt jelenség az országban, és nem korlátozódik csupán egyedi esetekre. Patzelt szerint a rasszizmus olyan, mint a rákbetegség: ha nem diagnosztizálják időben, áttétessé válik.