Rasszizmus: a Jobbikkal példálózik az EU

Rasszizmus, idegengyűlölet, antiszemitizmus: számos ország parlamentjében ülnek szélsőséges nézeteket hirdető pártok képviselői, így az Európai Unióban is.

Az EU bécsi székhelyű Alapjogi Ügynöksége pénteken közölt jelentésében kifejezetten a görög Arany Hajnal és a magyarországi Jobbik példáján sürgeti az uniós tagállamoknál, hogy törvényeikkel biztosítsák: ne lehessen politikai pártok megalakításával propagálni a gyűlöletbűncselekményeket. Ez utóbbiakkal pedig nemzeti stratégia elfogadásával szálljanak szembe. Az EU azt is szorgalmazza: a kisebbségek is kerüljenek be a rendfenntartó testületekbe. A rasszista bűncselekmények jelentését hátráltatja, ha az áldozatok és a tanúk nem bíznak meg a rendőrségben, állítják.

- Annak nyomán választottuk ki ezt a két országot esettanulmányokra, hogy mindkettőben rasszista indíttatású bűncselekményekre, így gyilkosságokra került sor az elmúlt években. Az Arany Hajnal és a Jobbik közötti hasonlóságok mellett azonban különbség, hogy miközben előbbi egyben paramilitáris szervezet is, a Jobbik nem az, noha maga is kötődik ilyenekhez - mondta a NOL-nak telefonon Athénból Ioannisz Dimitrakopulosz, az Alapjogi Ügynökség az egyenlőségért és a polgárjogokért felelős osztályának vezetője, a jelentés fő szerzője. Mint elmondta, a Magyar Hajnal életre hívásáról értesültek ugyan, de ez, mint új jelenség, nem került be a jelentésbe.

Az Arany Hajnal célkeresztjében főleg a görögországi bevándorlók, a Jobbikéban pedig a romák és a zsidók állnak. - Nem a pártok működésére voltunk kíváncsiak, hanem arra, hogy miként viszonyulnak a gyűlöletbűncselekményekhez. Az EU tanácsának végkövetkeztetései megállapítják, hogy ezek elfogadhatatlanok, és felszólítják az uniós tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket (ezekkel szemben) - mondta Dimitrakopulosz. Úgy vélte, „Magyarországon nem annyira a törvényi eszközrendszerrel van probléma: jó szinten van a formális védelem a bűncselekményekkel szemben. De helyi szinten gondok vannak. Voltak egyfelől pozitív példák az önkormányzatok részéről arra vonatkozóan, miként szállhatnának szembe a rasszista bűncselekményekkel. Más alkalmakkor viszont negatívan reagáltak a romákat érintő ügyekben”. 

Görögországban nemrég megfosztották az Arany Hajnalt 873 ezer euró állami támogatásától, ami megnehezíti a kampányát a jövő évi európai parlamenti választások előtt. A párt a felmérésekben megközelítőleg ugyanúgy áll, mint nálunk a Jobbik: a harmadik helyen, 9 százalék körüli támogatottsággal. „A parlamenti többség egyetértett a kormánnyal, hogy vonják meg az Arany Hajnaltól az állami támogatást, mivel büntetőjogi eljárás folyik ellene, s közben tovább folytatja megkülönböztetést hirdető politikáját”.

A jelentés függelékéből kiderül: Magyarországon az Alapjogi Ügynökség a hatóságok mellett olyan civil szervezetekkel is konzultált jelentése elkészítéséhez, mint például a Tett és Védelem Alapítvány, az Eötvös Károly Intézet, a Tom Lantos Intézet, az Európai Roma Jogok Központja vagy a Háttér Társaság. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.