Rasszista támadás Csehországban

Vasárnapra virradó éjjel két ismeretlen személy Molotov-koktélt dobott a romák lakta bérlakásba, a nyugat-csehországi Asban.

A tüzet az egyik lakó oltotta el, személyi sérülés nem történt, az anyagi kár is jelentéktelen.

Érdeklődésünkre Pavel Valenta, a Karlove Vary-i megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy nagy erőkkel nyomoznak a két, mintegy 180 centiméter magas fiatalember után, akiket a sértett látott elfutni a tettüket követően. – Az volt a szerencsénk, hogy dupla üvegű ablakba hajították be a benzines palackot, amely csak az egyiket törte be. Én még tévét néztem, azonnal kirohantam a nagy durranásra és sikerült eloltanom a felcsapó lángokat – nyilatkozta a cseh közszolgálati tévében (CT) Bernard Hlavác.

Csehországban három éve hajtottak végre hasonló bűncselekményt. A morvaországi Ostravához közeli Vítkovban négy cseh fiatal ugyancsak Molotov-koktélt dobott az egyik roma család házába. A kétéves Natasa maradandó égési sérüléseket szenvedett, hetekig volt közvetlen életveszélyben. Azóta már többször megműtötték, és alighanem az élete végéig további orvosi beavatkozások várnak rá. Szüleit csaknem fél évig ápolták a megyeszékhely kórházában. Tavaly jogerős ítélettel három vádlottat egyenként huszonkét, negyedik társukat pedig húszesztendős szigorított börtönbüntetéssel sújtották.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.