Ramadánolnak a 9/11-es foglyok, nincs tárgyalás

Elhalasztották öt 9/11-es guantanamói fogoly bírósági tárgyalását, mivel hamarosan kezdődik a Ramadán.

Ramadán hónapban az iszlám hívők harminc napig napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, hogy megtisztulhassanak. Sok muzulmán pénteken kezdi a Ramadánt, de néhányan a különböző számítási módszerek miatt korábbra vagy későbbre teszik a böjt kezdetét.

A guantanamói foglyok szeretnék végigböjtölni a hónapot, erre azonban nincs lehetőség, ha nap közben részt kell venniük a tárgyalásokon. -A katonai bizottság az augusztus 8 – 12-ére eső tárgyalást 22-ére halasztotta, hogy az ne essen egybe a Ramadán utolsó tíz napjával –jelentette be az egyik védőügyvéd.

Az öt férfi között van Khalid Sheikh Mohammed is, akit a támadások kitervelőjének tartanak. A négy másik vádlottal együtt halálbüntetés vár rájuk, ha sikerül bebizonyítani, hogy részt vettek a 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletekben, amelyek közel háromezer ember halálát követelték. Az öt férfi ellen még májusban emeltek vádat, bírósági tárgyalásukat júniusban már egyszer elhalasztották.

Abd al Rahim al Nashiri al-Kaida főnök kihallgatása is a héten folytatódott volna, de ezt is elnapolták szintén a Ramadán miatt. Nashirit azzal vádolják, hogy öngyilkos merénylőket toborzott, majd segített, mikor megtámadtak egy amerikai hadihajót 2000-ben. A USS Cole éppen egy jemeni kikötőben tankolt, mikor a terroristák egy robbanószerrel megrakott hajóval belehajtottak. A merényletben tizenhét amerikai tengerész halt meg, és közel negyvenen megsérültek.

A háborús bűnökért felelős bíróság főbíróját, James Pohl ezredest egyébként Nashiri és védői el akarják távolítani a pozíciójából. Szerintük Pohl-nak nincs megfelelő tapasztalata ahhoz, hogy egy halálbüntetéssel végződő ügyet levezessen. Ráadásul anyagi érdekei is fűződnek a perhez. A főbírót ugyanis visszahívták a nyugdíjból az ügy miatt, és ha az eljárások véget érnek, bevétele nagy mértékben csökkenni fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.