Rakéta szakította félbe az afgán elnök beszédét

Rakéták csapódtak be szerdán annak a kabuli egyetemnek a közelében, ahol éppen kezdetét vette a törzsi vezetők hagyományos tanácskozása, a loja dzsirga. Emellett kézifegyverekből leadott lövések hallatszottak a környékről, és egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a közelben.

A rakétatámadással párhuzamosan a biztonsági erők a közelben összecsaptak eddig ismeretlen számú fegyveres lázadóval, akik közül az egyik felrobbantotta magát. Az összehangolt támadás végrehajtójaként a tálibok jelentkeztek. Az első rakéta becsapódása éppen az afgán elnök megnyitó beszéde alatt rázta meg a fővárost. Karzai a támadás hatására először arra kérte a tanácskozás résztvevőit, hogy őrizzék meg nyugalmukat, majd befejezte a beszédét, és egy páncélozott konvojjal elhagyta a helyszínt. Ezt követően történt két újabb rakétatámadás. A rakéták mind célt tévesztettek, üres területre hullottak. Egy rendőrparancsnok beszámolója szerint a kézifegyverekkel támadó lázadók közül a magát felrobbantó csak saját maga halálát okozta. A tűzpárbaj legalább egy óráig tartott. A támadók később egy épületben sáncolták el magukat, amelyet a biztonsági erők körbevettek. Anyagi vagy emberéletben esett további károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

– A támadásokat a mi harcosaink hajtották végre – mondta el telefonon Zabihulla Mudzsahid, a tálibok szóvivője a Reuters hírügynökségnek egy ismeretlen helyről. A háromnapos loja dzsirga célja megvitatni, hogyan lehetne véget vetni a háborúnak Afganisztánban. Az értekezleten, amelyet egy hatalmas klimatizált sátorban tartanak, 1600 törzsi vezető és a civil társadalom képviselői vesznek részt. A tálibok nem kaptak meghívást a nagygyűlésre, és máris jelezték, hogy a maguk részéről a "megszálló erők propagandájának" tekintik a tanácskozást. – Nyilvánvaló, hogy a tanácskozás csak egy újabb ürügyként szolgál Amerika számára az afganisztáni háború folytatására, és nem a béke megteremtését célozza – áll a tálibok kedden kiadott közleményében. Barack Obama amerikai elnök tavaly bejelentette, hogy az Afganisztánban állomásozó csapatok kivonását 2011 júliusától megkezdik.

Karzai béketervének főbb pontjai közé tartozik, hogy amnesztiát adna azoknak az egyszerű táliboknak, akik lemondanak a felkelésben való részvételről és elfogadják az alkotmányt, valamint lehetőséget nyújtana nekik lakóhelyükön szakmát tanulni és dolgozni az infrastruktúraépítésben. Az afgán elnök szeretné, ha az ENSZ törölné feketelistájáról néhány tálib vezető nevét, míg másokat hozzásegítene ahhoz, hogy menedéket találjanak egy baráti iszlám országban. Afganisztánban a loja dzsirga több évszázados intézmény, amelynek összehívására mindig az ország történelmének kulcsfontosságú pillanataiban kerül sor. A nagygyűléseken hagyományosan az afgán társadalom legbefolyásosabb tagjai vesznek részt, akik helyi és országos szinten képesek foganatosítani a tanácskozásokon elfogadott határozatokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.