Rajoelina zöld utat kap

Andry Rajoelina, az ellenzék eddigi vezetője tölti be a Madagaszkári Köztársaság elnöki posztját legfeljebb kétéves átmeneti időszakra - erősítette meg szerdán az Afrikától keletre fekvő szigetország legfelsőbb alkotmánybírósága.

Rádióüzenetben közzétett, egyhangú döntésével a taláros testület törvényessé nyilvánította azt a rendeletet, amelyet a hadsereg adott ki az előző nap lezajlott hatalomátvételről.

Az alkotmánybírák ezzel túltették magukat a malgas (madagaszkári) alaptörvény előírásain, amelyek értelmében az elnök lemondása esetén a parlament felsőházának elnökének kell átvennie az államügyek irányítását a két hónapon belül megtartandó következő választásokig. A volt lemezlovas 34 éves Rajoelina, aki mellesleg hat évvel fiatalabb az államfői poszt betöltéséhez az alkotmányban megszabott életkornál, azt ígéri, hogy két éven belül választásokat tartanak.

A 2002 óta hivatalban lévő Marc Ravalomanana elnök kedden mondott le tisztségéről, miután a hadsereg Rajoelina oldalára állt, pontot téve az államfő és ellenzéke között január vége óta tartó nyílt hatalmi harcra.

Rajoelina hatalomátvételét szerdán antidemokratikusnak nevezte és bírálta a régió államait tömörítő Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC). A szervezet soros elnöke, Kgalema Motlanthe dél-afrikai államfő hangsúlyozta, hogy nem fogják eltűrni az antidemokratikus antananarivói fejleményeket.

Támadta Rajoelina fellépését a száműzetésben élő malgas ellenzék egyik vezető politikusa is. Pierrot Rajaonarivelo volt miniszterelnök-helyettes, az egyik jelentős madagaszkári ellenzéki erő vezetője párizsi nyilatkozatában kifejtette, hogy valójában puccs zajlott le Madagaszkáron, egyúttal a választások gyors kiírását szorgalmazta.

Miközben elődje ismeretlen helyre távozott, Rajoelina szerdán a főváros Antananarivo egyik főterén néhány ezer hívével együtt ünnepelt. "Végre fogjuk hajtani a visszatérést a normális élethez, a biztonsághoz és mindenekelőtt a nemzeti megbékéléshez, amely a demokrácia lényege" - mondta hívei előtt a politikus, aki a főpolgármesteri posztról való februári eltávolítása után hatalmi visszaéléssel vádolta meg Ravalomananát, és kormányellenes sztrájkokat, erőszakos tüntetéseket szervezett megdöntésére.

Az ország történetének legsúlyosabb zavargásai legkevesebb 135 ember halálát követelték, súlyos kárt okoztak a sok százmillió dolláros bevételt hozó turisztikai szektornak, és aggodalmat keltettek a Madagaszkár bánya- és olajiparába befektető multinacionális cégekben.

 

 

 

 

 

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.