Rádión toborozza újoncait az Iszlám Állam Afganisztánban

Rádióállomást hozott létre az Iszlám Állam Kelet-Afganisztánban, hogy ott újoncokat toborozva erősítse befolyását és a helyi szélsőséges tálib mozgalom helyébe lépjen - jelentette hétfőn a Reuters brit hírügynökség.

Helyi tisztviselők fokozódó aggodalmuknak adtak hangot, mivel a rádióműsor radikalizálódásra ösztönzi a fiatalokat.

"A legtöbb ember munkanélküli, és ez az adás sokakat fog arra bátorítani, hogy csatlakozzanak a terrorszervezethez" - mondta Ahmad Ali Hazrat, Nangarhar tartomány tanácsának vezetője.

Az ISIS jelenleg hét kilométerre van a tartományi székhelytől, Dzsalálábádtól, és ha a kormány nem cselekszik hamarosan, a terroristák kiterjesztik a vételkörzetet, és még Kabulban is toboroznak majd - tette hozzá.

A napi kilencven perces, A kalifátus hangja című pastu nyelvű műsorban többnyire az Iszlám Állammal kapcsolatos dalok, interjúk és üzenetek hallhatók. A rádió egyelőre Nangarhar tartományban fogható. Ez a régió a szélsőséges szunnita szervezet afganisztáni fellegvárának számít.

A tálibok 2001-ben gyengültek meg az országban, amikor az Egyesült Államok katonai beavatkozása megdöntötte kormányukat.
Az Iszlám Állam viszonylag új erő Afganisztánban. Azt egyelőre nem tudni, hány taggal van jelen az országban, és azok milyen kapcsolatban állnak a szervezet iraki és szíriai szárnyával.

John Campbell tábornok, az afganisztáni nemzetközi erők parancsnoka nemrég azt nyilatkozta, hogy 1000-3000 fő között lehet a szervezet afganisztáni tagjainak száma, és ha hagyják, az ISIS befolyása nőni fog. Nangarhari tisztviselők elismerték: mindeddig képtelenek voltak leállítani a rádiót, mivel az adóállomás helye időről időre változik.  "Egyik helyről a másikra költöznek" - erősítette meg a tartományi kormányzó szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.