Estig van még szlovák kormány

A bukás nagyon valószínű: Iveta Radicova miniszterelnök javaslatára a pozsonyi parlamentben az eurós mentőcsomagról szóló szavazást összekötik a bizalmi szavazással, ami azt jelenti, hogy ha a parlament nem szavazza meg az eurós mentőcsomagot, bukik a kormány is.

„A Szlovák Köztársaság miniszterelnöke számára elfogadhatatlan, hogy megengedje Szlovákia elszigetelését. Sajnálom, hogy a koalíciós partner a kompromisszumos ajánlatot nem fogadta el” - indokolta kedd délelőtti bejelentésében Iveta Radicová, miért kapcsolja össze a eurós mentőalap (EFSF) kibővítéséről szóló szavazást a kormányról szóló bizalmi szavazással.

Döntése azt jelenti, hogyha a parlament nem szavazza meg az eurós mentőcsomagot, megbukik a kormány. Ez utóbbi azért valószínű, mert a koalíciós Szabadság és Szolidaritás (SaS) úgy döntött, hogy az esti órákra tervezett szavazáson nem vesz részt, és a koalíció 22 szavazatot veszít. Mivel korábban ugyanilyen döntést jelentett be a négytagú Egyszerű Emberek csoport is, a mentőalapot csak az ellenzék támogatásával lehetne elfogadni. Esély erre túl sok nincs: Robert Fico, a tavalyi választásokon győztes Smer-Szociáldemokrácia elnöke jelezte, pártja képviselői jelen lesznek a szavazáson, de nem fognak voksolni. A volt kormányfő szerint a koalíciós pártok egyike sem kereste meg, hogy támogatásra kérje alakulatát.

A négy koalíciós párt közül három – a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd – támogatja az eurós alap bővítését, míg a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) határozottan ellene foglal állást. A három párt kedden ismételten azt javasolta a liberálisoknak, szavazzák meg az eurós mentőalap jogköreinek kibővítését, aminek fejében a jövőben az SaS vétójogot kapna minden egyes konkrét államnak nyújtandó segélynél, illetve szabadon dönthetne arról, hogy megszavazza-e a végső, tartós mentőalapot. Az SaS ezt kedden megint elutasította.

Radicová délelőtti bejelentésében azt mondta, most nincs semmi értelme a helyzet felelőseit keresni, mert azok ismertek. A lényeg: be kell bizonyítani, hogy Szlovákia megbízható partner. „Nem tehetünk úgy, hogy mi itt Európa szívében valamiféle Robinsonként meg tudjuk oldani a minket körülvevő problémákat” - mondta újságíróknak a láthatóan fáradt és csalódott kormányfő.

Attól, hogy a Radicová-kormány megbukik, az EFSF még nem kerül vele együtt a süllyesztőbe: mivel nemzetközi szerződésről van szó, a szlovák parlament annyiszor szavazhat róla, ahányszor csak akar. Elfogadásához 76 képviselő voksára van szükség. A 150 tagú törvényhozásban a koalíció normális esetben 79 szavazatot tudhat magáénak.

Iveta Radicova Jan Figel, kereszténydemokrata pártelnökkel, Bugár Bélával, a Híd vezetőjével, Ivan Miklos pénzügyminiszterrel és Richard Sulikkal, a lázadó SaS elnökével (fent) kedden a parlamentben. Elmaradt a kompromisszum
Slovak Prime Minister Iveta Radicova (C), head of Christian Democrats Jan Figel, head of Most-Hid party Bela Bugar and Finance Minister Ivan Miklos (L-R) and leader of the rebellious Freedom and Solidarity party Richard Sulik (up in right) wait for start of the Slovak Parliament session vote on the euro zone rescue fund tied with Slovak government confidence vote in Bratislava, October 11, 2011. REUTERS/Petr Josek (SLOVAKIA - Tags: POLITICS BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.