Rács mögött a ruandai hóhér

Másfél évtizeddel a XX. század egyik legszörnyűbb genocídiuma után végre letartóztatták a ruandai vérengzések egyik vezéralakját, Idelphonse Niyezimanát. A butarei mészáros néven elhíresült egykori hírszerző tisztet Ugandában tartóztatták le az ellene még 2000-ben kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján, s állítják az ENSZ külön a ruandai népirtás bűnöseinek felelősségre vonására felállított nemzetközi büntetőbírósága (ICTR) elé.

1994. április 6-án ismeretlenek lelőtték Ruanda első hutu nemzetiségű elnöke, Juvenal Habyaramana repülőgépét. A tettesek kilétéről csak találgatások folynak még ma is. Egyesek szerint az akkor – az ország története során először – ellenzékbe szorult, elenyésző kisebbségben lévő, ám mindig is a társdalmi elitet alkotó tuszik követték el a merényletet, mások szerint provokáció volt, s hutu szélsőségesek indították el a végzetes rakétát. Bárhogy is történt, másnap szinte gombnyomásra beindult egy rettenetes, könyörtelen, gyilkos gépezet, s ruandai kormánykatonák szélsőséges hutu milícistákkal, valamint feltüzelt hutu civilekkel karöltve azáz nap alatt több mint nyolcszázezer (!) tuszi nemzetiségű polgárt és az öldöklésben részt venni nem hajlandó hutut mészároltak le.

A népirtást előre megtervezték, erre utal az a szervezettség, ami békés polgárok sokaságából őrjöngő halálkommandókat „varázsolt”, s azokat irányítani is tudta, valamint a félelmetes hatékonyság. Döbbenetes volt, hogy alig néhány órával az elnöki gép katasztrófája után már egyes rádiókban beindult az ellentmondást nem tűrő gyűlöletkampány, amelynek nyomán még sok olyan hutu is eszeveszetten ragadott machetét, netán lőfegyvert, aki addig békében-barátságban élt tuszi szomszédaival. A „vagy ölsz, vagy téged ölnek”  légköre uralkodott három hónapon át a kelet-afrikai országban.

Niyezimana méltán tartozik a ruandai genocídium négy fő vádlottja közé. A népirtás és emberiség elleni bűntettek vádpontjaiban összefoglalt bűnlajstromának ismertetése is jócskán elhúzódhat majd. A vádirat szerint Niyezimana – aki a néhai Habyarimana elnök bizalmas köreihez tartozott – volt az egyik értelmi szerzője és irányítója az egész hadjáratnak. Állítólag ő rendelte el és szervezte meg a tuszi kisebbség matriarchája, az akkor a nyolcvanas éveiben járt Gicanda királynő meggyilkolását (ez jelentette a népirtás kezdetét), továbbá személyesen irányította a „hadműveleteket” a déli Butare tartományban, melyek nyomán kapta a korántsem hízelgő butarei mészáros „titulust”, sőt legalább egy alkalommal tevékeny részese is volt ártatlan tuszik meggyilkolásának. A menekülők útját torlaszokkal záratta el, hogy az eszeveszett öldöklést ne fékezhesse semmi. Az ő számlájára írják azt az esetet is, amikor egy kolostorból – nem tisztelve a templomok szentségét sem – raboltak el embereket, köztük huszonöt gyeremeket, akiknek azután nyoma veszett. E támadás során parancsot adott az ártatlan tuszik védelmére kelt két pap kivégzésére is.

A mostani perben csak a ruandai rémtetteiért felel, ám az 1994 előtti időkből, a lázadó hutu sereg, a Ruandai Demokratikus Felszabadító Erők főparancsnokaként súlyos felelősség terheli a kelet-kongói etnikai harcok kirobbantásáért, az ottani polgári lakosság elleni atrocitásokért is.

Niyezimana, mint sok más hutu tömeggyilkos, a felelősségre vonás elől a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságba menekült – így is mintegy 125 ezer embert vontak, vonnak felelősségre ruandai bíróságok a népirtásban való részvételért – s mindeddig onnan szervezte a hutu ellenállást. Fejére az amerikai külügyminisztérium 2002-ben nem kisebb, mint ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki. Az ugyancsak hutu-tuszi villongások színteréül szolgáló Kelet-Kongó egészen mostanáig kiváló búvóhelynek bizonyult. Október első napjaiban azonban Kenyába utazott volna, ha az ugandai hatóságok nem elég éberek, s a magát hamis papírokkal álcázó banditát le nem tartóztatják. A butarei mészárost már el is szállították a tanzániai Arushába, az ICTR székhelyére, ahol már várta egykori cinkosa, az augusztusban elfogott Gregoire Ndahimana őrnagy, akinek pere éppen a napokban kezdődött el.

Dátum nélküli amerikai külügyi fotó Nizeyimanáról
An undated U.S. State Department photograph of Idelphonse Nizeyimana, one of the four most wanted suspects from Rwanda's 1994 genocide, who was arrested in the Ugandan capital Kampala on October 5, 2009. Nizeyimana, a former Rwandan army captain and senior intelligence officer, is accused of organising the slaughter of Tutsi civilians and ordering the murder of a former Queen of Rwanda. The U.S. had offered a $5-million reward for his capture. The U.N. court says Nizeyimana and others prepared lists of Tutsi intellectuals and those in authority in Rwanda before handing the lists to troops and militia who killed them. REUTERS/U.S. State Department/Handout (UNITED STATES SOCIETY CRIME LAW HEADSHOT CONFLICT IMAGES OF THE DAY) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.