Rabok megkínzása miatt mond le a miniszter

Lemondott a grúz büntetés-végrehajtási miniszter, miután két helyi televízió rabok megkínzásáról készült videofelvételeket mutatott be. Éjszaka több ezren vonultak Tbiliszi és más grúz városok utcáira kormányellenes jelszavakkal.

A belügyminisztérium a közelgő választásokra időzített politikai provokációról beszélt.

A tévés beszámolók szerint titokban készült felvételek lejátszása után az éjszaka több ezren vonultak Tbiliszi és más grúz városok utcáira kormányellenes jelszavakkal, és követelték a felelősök megbüntetését.

Hatuna Kalmahelidze büntetés-végrehajtási miniszter a politikai felelősségét vállalva benyújtotta lemondását Miheil Szaakasvili köztársasági elnöknek, aki sietett kijelenteni, hogy "felháborították és megrendítették" a képsorok.

Az államfő a televízióban ünnepélyesen megígérte, hogy a tetteseket felelősségre vonják, de azokat is - mondta -, akik pénzért megrendezték és lefilmezték ezeket a jeleneteket.

A hatóságok letartóztatták a tbiliszi börtönök igazgatóját, két helyettesét és több börtönőrt, akik közül hármat azzal vádoltak meg, hogy egy ellenzéki kapcsolatokkal rendelkező rab lefizette őket, készítsék el a felvételeket az október 1-jére kiírt, szorosnak ígérkező parlamenti választások előtt.

A felbujtóként emlegetett Bidzina Ivanisvili ellenzéki vezető tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz.

A felvételeken a rabok kínzása és gumibottal való megerőszakolása látható. Állítólag egy Vladimir Bedukidze nevű börtönőr készítette őket két éven keresztül, mielőtt Belgiumba menekült volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.