Quo vadis, Kenya?
Noha mindketten kidolgozott napirenddel érkeztek, hogy megtárgyalják a legfontosabb kérdéseket, a két agenda köszönőviszonyban sem volt egymással: csupán abban állapodtak meg újfent, hogy semmiben nem értenek egyet. Illetve egy dologban mégis: a kormányt, bármilyen tehetetlen is, egyben kell tartani, mert sem az elnök pártja, sem az ellenzék nincs felkészülve egy esetleges előrehozott választásra.
A két államférfi így dolgavégezetlenül tért haza a fővárosba, noha politikai elemzők előre figyelmeztettek: ha a tárgyalások kudarcba fulladnak, az a válság elmélyülését, hosszabb távon pedig a tavalyinál is sokkal véresebb zavargásokhoz, akár polgárháborúhoz is vezethet.
A veszély komolyságát pedig jelzi, hogy hétfőn lemondott tisztségéről Martha Karua igazságügy-miniszter, aki mindjárt azt is bejelentette, hogy jelölteti magát a 2012-ben esedékes elnökválasztásra. Távozását pedig azzal indokolta, hogy az elnök „átnyúlt a feje fölött", azaz megkérdezése nélkül nevezett ki bírókat.
Noha az egy évvel ezelőtt kötött koalíciót sokan már a megalakulás pillanatában működésképtelennek ítélték meg, létrehozása volt az egyetlen mód, hogy a vitatott eredményű 2007-es választások nyomán kitört véres zavargásokat leállítsák. Hosszas közvetítés után létrejött az egyezség a hatalom megosztására. A referendumon kis többséggel nyertes Mwai Kibaki lett az államfő, az ellenzéki Raila Odinga pedig a miniszterelnök.
A kutya-macska barátságból ezúttal sem sült ki semmi jó. A koalíció, amelyben fele-fele arányban vesznek részt az elnök, illetve a kormányfő emberei gyakorlatilag döntésképtelen, így fontos ügyek maradtak mindmáig elintézetlenül: ilyen elsősorban a földreform kérdése, a felelősségre vonás a tavalyi vérengzésekért, a gazdaság súlyos visszaesése és annak társadalmi-szociális következményei, leginkább a fenyegető éhínség. No, és a korrupció, bár egyes megfigyelők szerint éppen a vesztegetések kusza szövevénye, s az, hogy mindkét fél tart szennyese kiteregetésétől, tartja össze a koalíciót. A kérdés csupán az, hogy a kenyaiak meddig tűrik a tétlenséget, az ország nem is oly lassú „lepusztulását", s mikor jön el az a pillanat, amikor politikailag legerősebb két nemzetiség, a kikujuk és a luók ismét egymásbak esnek.
A hétvégi piknik célja éppen az volt, hogy mindezt megelőzze, de - mint várható volt - a két ősi ellenség még csak le sem ült egy asztalhoz. Delegátusaik napirendet cseréltek, megállapították, hogy a kettőnek nincs közös pontja. Így Kibaki és Odinga még jóformán körül sem nézett az ország bevételeinek több mint egyharmadát kasszírozó szafáriparkok egyikében, éppen csak beleszimatolt a vadon illatába, s már szállt is fel saját helikopterére.
De ki törődik Kenyával?
