Putyin nem megy a G8-ak csúcstalálkozójára

Vlagyimir Putyin államfő az új kormány megalakításával kapcsolatos teendők miatt nem utazik az Egyesült Államokba, a G8-csoport csúcstalálkozójára – erősítette meg csütörtökön az orosz kormányszóvivő.

Tájékoztatóján Natalja Tyimakova elmondta, az államfői hivatalba hétfőn harmadszorra beiktatott Vlagyimir Putyin a kormányfői posztot tőle átvevő Dmitrij Medvegyev volt elnököt küldi a május 18–19-i Camp David-i tanácskozásra.

A kedden kinevezett új miniszterelnök május közepére terjeszti be javaslatát a várhatóan erősen átalakuló kormány összetételére, s a jelöltekkel Putyin személyes konzultációt kíván folyatni. Emiatt nem tud részt venni a világ hét legfejlettebb ipari államát és Oroszországot tömörítő csoport csúcstalálkozóján – mondta Tyimakova.

A szóvivő hozzátette, hogy Medvegyev részvétele a G8-ak Camp David-i találkozóján a külpolitikai irányvonal folyamatosságát bizonyítja, s azt, hogy Oroszország tovább erősíti kapcsolatait partnereivel. "Éppen Dmitrij Medvegyev államfői tevékenysége ideje alatt történt lényeges előrelépés az orosz–amerikai kapcsolatokban, és ebben az irányban ezentúl is folytatódik a munka."

Putyin és Barack Obama amerikai elnök szerdán telefonon megállapodott arról, hogy az Európai Uniót tömörítő G20-csoport mexikói csúcstalálkozóján viszont négyszemközti megbeszélést tartanak – erősítette meg Medvegyev szóvivője. A G20-ak vezetői június 18–19-én a mexikói Los Cabos városban gyűlnek majd össze. Putyint Obama hívta fel, hogy gratuláljon neki elnöki beiktatásához.

A régi-új orosz államfő választási kampánya során többször is éles kritikával illette az Egyesült Államokat. A többi közt azzal vádolta Washingtont, hogy pénzügyileg támogatta a tél óta tartó oroszországi tiltakozó megmozdulásokat, amelyekhez hasonló akciókra nem volt példa azóta, hogy Putyint 2000-ben először elnökké választották.

Az Egyesült Államok kedden viszont amiatti aggodalmának adott hangot, hogy az orosz rendőrség erőszakkal lépett fel Moszkvában a Milliók Menetének vasárnapi akciója és a hétfő óta az orosz fővárosban zajló békés tiltakozó akció résztvevői ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.