Putyin megrótt több oligarchát

Vlagyimir Putyin név szerint nyilvánosan megrótt több oligarchát, amiért nem teljesítik a részben igen jutányos a kezükbe került energetikai cégek beruházási terveit, és szigorú bírságokat helyezett kilátásba azok számára, akik más célokra használják fel a beruházásokra szánt pénzt.

Az orosz kormányfő az orosz energiagazdálkodásról tartott értekezletet szerdán a Szajan-Susenszki vízi erőműben, ahol egyben ellenőrizte a tavaly augusztus 17-én bekövetkezett súlyos baleset utáni helyreállítási munkálatokat.

Putyin kijelentette: a Szajan-Susenszki erőmű amortizálódásának fő oka az volt, hogy a több energiatermelő cég nem teljesítette beruházási terveit. Név szerint megemlítette Mihail Prohorov, Vlagyimir Potanyin, Viktor Vekszelberg és Alekszandr Lebegyev oligarchákat. Például Potanyin - az orosz kormányfő szavai szerint - 81,7 milliárd rubelért vette meg az OGK-3 vállaltot, majd azonos értékben értékpapírokat bocsátott ki, vagyis ingyen jutott hatalmas vagyonhoz, ami nem lenne baj, de a beruházási tervek megvalósításához hozzá sem fogott.

"Prohorov, a TGK-4 tulajdonosa köszöni, jól van gazdaságilag, azt beszélik, sok a készpénze, a hivatalokban mászkál, nemrég hozzám is benézett, jó viszonyban vagyunk, és ő befektetési lehetőségeket keres a pénzéhez, de a beruházási tervek nála sem valósulnak meg" - mondta Putyin.

A cégek tulajdonosai a kormányfő szerint szeretnék 4-5 évvel elodázni az energiatermelő kapacitások üzembe helyezését, a válságra és a kereslet hiányára hivatkoznak és sok helyen még hozzá sem kezdtek a mintegy 100 tervezett energiatermelő blokk megépítéséhez. Putyin szerint 38 helyen folyik valós munka, 14 objektumnál még csak az előkészületeknél tartanak, 45 helyen pedig még hozzá sem fogtak semmihez.

Putyin elmondta: az Egységes Energiarendszer feldarabolásakor az új tulajdonosok fontos kötelezettségeket is vállaltak, és ezek egy részére megkapták a finanszírozást is, mintegy 450 milliárd rubelt. Ebből 270 milliárdot költöttek közvetlenül beruházásra, 66 milliárdot a cégek tevékenységére és profilidegen vagyontárgyak vásárlására, 100 milliárd van még a számlákon. "A többit felélték, vagy - mondjuk meg nyíltan - spekulatív célokra fordították" - mondta Putyin.

Kijelentette: a kormány felelősségteljes tulajdonosokra számított, de távolról sem mind mutatnak felelősségtudatot. "Az említett urak mindegyikét sok éve ismerem, lényegében együtt dolgozunk, mi a válság nehéz körülményei között mindent elkövettünk, hogy támogassuk Önöket, egyebek között elhalasztottuk a beruházások határideit, de több halasztás nem lesz. Legyenek szívesek a lehető legnagyobb figyelmet fordítani kötelezettségeik teljesítésére" - mondta Putyin.

A kormányfő kijelentette: szigorú szankciókkal fogják sújtani azokat, akik más célra fordítják a beruházásokra szánt pénzt. "Ehhez az államnak megvannak a szükséges jogi lehetőségei, s nem utolsó sorban az ügyészség is rendelkezik ilyen eszközökkel" - fenyegette meg Putyin az energiatermelő cégek tulajdonosait.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.