Putyin még időt akar Szíriának

Oroszország elnöke feszült hangulatú sajtótájékoztatón állt ki a nyilvánosság elé Francois Hollande francia államfővel.

Francois Hollande és Vlagyimir Putyin a párizsi Elysée-palotában pénteken elköltött munkavacsorájukat követően nyilatkoztak. A két államfő először találkozott egymással, a közös sajtótájékoztatójuk nagyon feszült hangulatú volt. „Bassár el-Aszad rezsimje elfogadhatatlan módon viselkedett. Ebből a helyzetből csak a távozásával lehetséges kiút" – mondta a francia elnök, aki a szír államfő lemondását a politikai átmenet előfeltételének tekinti.

Ezt azonban orosz kollegája egyértelműen elutasította. „Ha eltávolítjuk a jelenlegi elnököt, azt gondolják, hogy teljes boldogság köszönt az országra?" – firtatta Putyin, aki szerint nem Aszad személye jelent problémát Szíriában, hanem az, hogy az ellenzéknél is fegyverek vannak. Ezért az orosz elnök szerint mindenekelőtt a polgárháború elkerülése és a béketeremtés a cél. Ebben Angela Merkel német kancellár után, aki ebéden fogadta az orosz elnököt, Hollande is egyetértett.

Amikor a francia újságírók többször is rákérdeztek, hogy szerinte Aszadnak nem kéne-e mégis távoznia a hatalomból, Putyin azt válaszolta, hogy nem dönthet a szíriaiak helyett, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Moammer Kadhafi volt líbiai vezető bukását követően káosz alakult ki Líbiában.

Az orosz elnök többször megismételte, hogy a szír konfliktusban nem jó megoldás az egyik fél mellett állást foglalni. Azt a kérdést, hogy hajlandó lenne-e most a szíriai elnököt fogadni, azzal utasította vissza, hogy Aszad többet járt Párizsban, mint Moszkvában. Erre a három hete elnökké választott Hollande azonnal közbeszólt, hogy arról ő nem tehet, az „egy másik korszakban volt”.

Putyin az ENSZ Biztonsági Tanácsa által a szíriai rezsimmel szemben tervezett szankciókat illetően is kétségeit fejezte ki, miközben Hollande többször is szorgalmazta a büntetőintézkedéseket. „Egyáltalán nem biztos, hogy a szankciók eredményre vezetnek" – hangsúlyozta Putyin, és megerősítette, hogy Kofi Annan béketervét támogatja. Véleménye szerint „kontraproduktív” kijelenteni, hogy a misszió kudarcra van ítélve, és időt kell adni Szíriának, illetve az Annan-béketervnek. Pénteken a szír hatóságok 222 politikai foglyot engedtek szabadon az ENSZ megfigyelőinek a jelenlétében Damaszkuszban és Deraában – igaz, a béketerv az összes fogoly szabadon engedését követeli. (A héten korábban 500 foglyot már elengedtek.)

Oroszország az egyik utolsó szövetségese a csaknem teljesen elszigetelődött Aszad-rezsimnek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország korábban többször megakadályozott egy keményebb fellépést Damaszkusszal szemben. Merkelhez hasonlóan Hollande is arra szerette volta Putyin látogatását kihasználni, hogy meggyőzze arról, hogy a hulai mészárlás után tarthatatlan Moszkva álláspontja. Pénteken Hillary Clinton amerikai külügyminiszter támadt rá Oroszországra, mondván, nem hiszi, hogy az Aszad-rezsim fő fegyverszállítójaként a Kreml pártatlan szemlélője lenne a konfliktusnak. Noha Párizsban Putyin is hangoztatta, hogy a fő cél Szíriában a polgárháború megakadályozása, nyugati tisztviselők szerint alig egy hete, hogy egy orosz fegyverszállító hajó kikötött Tartuszban.

Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, Hollande és Putyin megállapodott abban, hogy hamarosan Moszkvában találkoznak újra. "Egy kormányközi szemináriumon találkozunk a gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok megerősítésére" a két ország között – jelentette be a francia elnök. Hozzátette, hogy a találkozó előtt gazdasági és pénzügyi ülést is szerveznek, amelynek célja, hogy új impulzust adjon a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.