Putyin tanácsadója lesz a távozó miniszter

Lemondott szerdán Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter,  aki az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyesbizottság orosz társelnöke is. A leköszönő tárcavezető Vlagyimir Putyin tanácsadója lesz.

Az orosz államfő az agrártárca vezetésével Alekszandr Tkacsovot, a dél-oroszországi Krasznodari határvidék kormányzóját bízta meg. Az 1960-as születésű politikus 2001 óta vezette a régiót, amelyhez Szocsi is tartozik.

A minisztercseréről már a múlt héten megjelentek a találgatások az orosz sajtóban, de azokat nem kommentálták a Kremlben, ahogy most a változtatás okát sem indokolták hivatalosan. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője csak annyit közölt, hogy az államfő nevezte ki az eddigi agrárminisztert tanácsadójának, akinek a kormánnyal együttműködve az agrárimport kiváltásával kell foglalkoznia.

A Rosszija 24 állami hírtévé jelentése szerint Putyin arra utasította Tkacsovot, hogy intenzívebben helyettesítsék a külföldről behozott termékeket a hazaiakkal. Az orosz elnök hivatalában fogadta az újonnan kinevezett mezőgazdasági minisztert és azt mondta neki, hogy a hazai termelők által előállított saját termékeikkel kell az orosz piacot ellátni és ezt gyorsan meg kell valósítani, hogy enyhítsék a feszültséget az élelmiszerpiacon, és csökkentsék az árakat.

Oroszország a nyugati szankciókra válaszul tavaly augusztusban vezetett be korlátozást egyes élelmiszerek, hústermékek, sajtok és más készítmények, zöldségfélék uniós tagállamokból és más országokból való behozatalára. A rubel tavaly év végi erőteljes árfolyamcsökkenésére a fogyasztási cikkek piaca áremelkedéssel reagált.

Nyikolaj Fjodorov az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyesbizottság orosz társelnöke. Ezzel a megbízatásával kapcsolatban a Kreml nem adott ki tájékoztatást.

Az 1958-ban született Fjodorov 2012-ben lett mezőgazdasági miniszter Dmitrij Medegyev kormányában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.