Putyin régi épületekkel újítaná fel a Kremlt

Kevesebb lesz a hivatalnok a moszkvai Kremlben, ha megvalósulnak azok az átalakítási elképzelések, amelyeket nemrég maga Vlagyimir Putyin államfő javasolt.
A történelmi épületegyüttes gondokságvezetője, Szergej Hlebnyikov a Rosszijszkaja Gazeta napilapnak elmondta, hogy nem térnek vissza régi irodáikba azok az állami alkalmazottak, akiket a most zajló felújítási munkálatok miatt elköltöztettek onnan. – Ez jót tesz a műemléknek, kisebb terhet jelentenek majd a szolgálati autók, és kevésbé kell korlátozni a turisták forgalmát – mondta, de hozzátette, az államfő hivatala a Kremlben marad.
A Kreml. Putyin szerint sem utasítás, amit mond
A Kreml. Putyin szerint sem utasítás, amit mond
Anton Golubev / Reuters

A Kreml az Unesco védnöksége alatt áll, így minden átalakítást az ENSZ-szervezettel is egyeztetni kell. Ezért korábban Putyin is azt hangoztatta, hogy csak ötletként és nem utasításként kell kezelni azt az általa ismertetett tervet, amelynek értelmében lebontanák a Kreml 14. számú épületét.

Ezt 1934-ben két, néhány évvel korábban lerombolt kolostor helyén építették, és előbb egy katonai iskolának, majd a szovjet korszak parlamentjeként működő legfelsőbb tanács titkárságának adott otthont. Egy ideig szolgált színházként is, 1991-ig ott tartotta üléseit a Szovjetunión Legfelsőbb Tanácsa, aztán az elnöki hivatal néhány részlegét költöztették oda.

Az elnök most azt javasolja, hogy az építészek egy része szerint különösebb történelmi értéket nem képviselő épület helyén állítsák helyre az ott lerombolt kolostorokat. Az orosz pravoszláv egyház feje. Kirill pátriárka nagyra értékelte az államfői kezdeményezést, a szakemberek véleménye azonban megoszlik róla.

A 14. számú épület. Lerombolt kolostorokat építenének fel újra a helyén
Wikipédia

Akad, aki arra figyelmeztet, hogy kérdéses, van-e elegendő levéltári anyag, amelyre alapozva hitelesen rekonstruálni lehet a kolostorokat. Mások szerint pedig nem érdemes hatalmas pénzt ölni egy ilyen beruházásba, amikor Moszkva-szerte számos más értékes műemlék vár felújításra, állagmegóvásra.

Ráadásul a 14. számú épület 2011 óta tatarozás alatt áll. Bár Putyin azt mondta, hogy a munkálatok során „gyakorlatilag lebontották", három éve 4,8 milliárd rubelt, azaz közel 30 milliárd forintot különítettek el a rekonstrukciójára, amely alaposan elhúzódott, és egyes hírek szerint a költségvetése is csaknem a duplájára nőtt.

Mint a newsru.com moszkvai internetes hírportál emlékeztetett rá, a felújítással megbízott, ám időközben felszámolt cég vezetője az idén márciusban azt mondta, hogy mintegy 800 millió rubel értékű munkálatok maradtak hátra, vagyis négymilliárdnyit már elvégeztek.

Alig két hónapja pedig az elnöki hivatal képviselője közölte: a legbonyolultabb munkafázisokon, például az alap és a tartófalak megerősítésén már túlvannak, igaz, az erre költött összeget nem nevezte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.