Az egy év múlva esedékes orosz parlamenti választások szempontjából meghatározónak tartott, hét végi helyhatósági választások megerősítették a hatalomban lévők pozícióit: mintegy 59 millió embert, a szavazópolgárok közel felét szólították az urnákhoz, és a voksolás eredményeként a JeR adhatja a most megválasztott 21 kormányzó, valamint a helyi képviselő-testületek tagjainak többségét. A nyugat-szibériai kemerovói régiót 1997 óta irányító Aman Tulejev például a voksok csaknem 97, a nyáron vizes világbajnokságot „rendező” Rusztam Minnihanov tatár elnök több mint 94 százalékát gyűjtötte össze, de több más helyen is 70–80 százalékot hoztak a kormányzó párt jelöltjei.

Erős csapat. Vlagyimir Putyin (jobbra) és az NHL-ben, a Washington Capitalsben játszó orosz sztár, Alekszandr Ovecskin (balról a harmadik) egy jótékonysági jégkorongmeccsen Szocsiban Mihail Klimentyev / Reuters

Nincs ok tehát a politikai kurzus módosítására. Még akkor sem, ha egyes régiókban érzékelhető a hatalmi párt bizonyos eróziója, ami részben az Ukrajna-politikája miatt Moszkva ellen elrendelt nyugati szankciók következménye, részben a párt „morális elhasználódásával”, vagyis azzal magyarázható, hogy nagyon régóta van az orosz politika élén – magyarázta a Népszabadságnak Alekszandr Satyilov, az orosz kormány mellett működő pénzügyi akadémia szociológiai-politológiai karának dékánja. Ugyanakkor „figyelmeztető csengőnek” nevezte, hogy bizonyos helyeken erősödtek a baloldali pártok (a kommunisták és néhány kisebb szervezet), ami jelzi: a társadalmi-gazdasági válság, a nadrágszíjmeghúzás miatt különösen fontossá váltak a szociális ügyek. Közvetlen veszélyt persze ez sem jelent a kormányzó erőre, ám mutatja, hogy a politikai irányvonal bármilyen határozatlansága társadalmi erjedéshez vezethet, ennek kimenetét viszont nehéz megjósolni.

Politikai-gazdasági megrázkódtatás szerinte nem várható Oroszországban, márpedig ahhoz, hogy a liberális ellenzék hatalomközelbe kerüljön, a helyzet destabilizálódására, a tiltakozóhangulat erősödésére lenne szükség. Nehéz helyzetben vannak ezek az erők, mert az államigazgatási gépezet nyomást gyakorol rájuk, és mert nem a most – egyebek közt a nyugati büntetőintézkedések szülte dac miatt – népszerű, „óvatos nagyhatalmi ideológiai irányvonalat” képviselik, sőt bizonyos körökben hazaárulókat látnak bennük.

Kényelmes partner viszont a hatalomnak a parlamenti ellenzék, a kommunisták, a „liberális demokraták” és az Igazságos Oroszország nevű formáció. Mindegyik támogatja az erős államra épülő, „mérsékelten nagyhatalmi-hazafias politikai trendet” – fejtegette Satyilov. Szerinte a külpolitikában sem várható változás, ez a terület akkor számít kampánytémának, ha a szavazók „sérülékenynek” tartják az atomhatalom-országot. Ilyen helyzet volt az 1990-es és 2000-es évek fordulóján, amikor revansista hangulat, szovjetnosztalgia jelent meg Oroszország nemzetközi szerepének, tekintélyének csökkenése miatt. Ma azonban a lakosság többsége elégedett a külpolitikával – tette hozzá.

Hasonló állásponton van Alekszej Makarkin. A Politikatechnológiai Központ moszkvai elemző cég vezérigazgató-helyettese szerint – bár a törvényhozásnak kevés befolyása van a külpolitikára – a parlamenti pártokat összeköti a „krími konszenzus”, a fekete-tengeri félsziget bekebelezésének támogatása. A kül- és biztonságpolitikában, a védelmi kérdésekben könnyedén megállapodnak egymással, hiszen mind nyugatellenesek, s még versengenek is ebben – mondta lapunknak a politológus, aki úgy véli, a parlamenti ellenzék legfeljebb a Medvegyev-kormány gazdaságpolitikáját támadja, mert azt „túlságosan nyugatiasnak” tartják.