Prostiügyben vizsgálódnak Berlusconi ellen

Bűnügyi eljárást indítottak Olaszországban az olasz miniszterelnök ellen a hazai sajtóban Rubygate néven ismert ügyben, amelyben a gyanú szerint a kormányfő visszaélt hivatali beosztásával egy kiskorú prostituáltért.

Feltételezések szerint a miniszterelnök így akarta elkerülni annak kitudódását, hogy észak-olaszországi rezidenciáján több alkalommal igénybe vette egy kiskorú prostituált szolgáltatásait - írta a Corriere della Sera című milánói napilap forrás megjelölése nélkül. Berlusconi a botrány kirobbanása után azt állította, hogy semmi rosszat nem tett, mindössze segített valakin, akinek erre szüksége volt. Tagadta, hogy hivatali hatalmával visszaélve nyomást gyakorolt volna a milánói rendőrkapitányságra.

Az akkor még 17 éves marokkói lány neve októberben tűnt fel az olasz sajtóban. A lány elmondta, hogy Berlusconi két barátjának a közvetítésével többször is járt más fiatal nőkkel együtt a kormányfő Milánó melletti villájában. Állítása szerint nem létesített szexuális kapcsolatot a kormányfővel, aki előtt elhallgatta, hogy még kiskorú.

A két közvetítő ellen már korábban eljárás indult. A milánói ügyészség prostitúcióban segédkezés gyanújával indított nyomozást a TG4 című napilap főszerkesztője, Emilio Fede, valamint egy ismert olasz sztármenedzser, Lele Mora ellen. A két férfi állítólag pénzzel csábított fiatal nőket a miniszterelnök villájában tartott tivornyákra.

Ruby egy genovai diszkóban 2010. november 11-én
Genova, 2011. január 14. Az archív képen a RUBY becenevű marokkói prostituált egy genovai discóban tartott partit látogat 2010. november 11-én. A Corriere della Sera olasz napilap 2011. január 14-én beszámolt arról, hogy bűnügyi eljárást indítottak Olaszországban Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen a hazai sajtóban "Rubygate" néven elhíresült ügyben, amelyben a gyanú szerint a kormányfő visszaélt hivatali beosztásával az akkor még kiskorú Ruby érdekében, hogy elkerülje annak kitudódását: észak-olaszországi rezidenciáján több alkalommal egy kiskorú prostituált szolgáltatásait vette igénybe. (MTI/AP)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.