Prostik melléről szívta fel a kokaint – lemondott a képviselő

John Sewel brit politikus kedden benyújtotta lemondását, miután vasárnap nyilvánosságra kerültek olyan felvételek, amelyeken prostituáltak társaságában, összetekert papírpénzzel szívja fel a kokaint.

Vasárnap a The Sun brit lap hozta nyilvánosságra a Sewelről készült kompromittáló felvételeket. A politikus még aznap lemondott a Lordok Házának etikai bizottságának vezetői posztjáról, kedden pedig levélben jelentette be, hogy minden tisztségéről lemond, viselkedéséért és az általa okozott fájdalomért pedig elnézést kért.

„A kérdés, hogy a viselkedésem megsértette-e az etikai kódex szabályait, fontos, de alapvetően technikai jellegű. Az már lényegesebb, hogy a viselkedésem összeegyeztethető-e azzal, hogy a Lordok Házának tagja vagyok, és hogy jövőbeli tagságom milyen károkat okozna és aláásná-e az emberek Lordok Házába vetett bizalmát. Azt hiszem, hogy a mindkét kérdésre adott válasz alapján a legjobban úgy szolgálhatom a felsőházat, ha elhagyom azt” – írta Sewel.

A The Sun által közzétett fotókon látható, amint a képviselő két prostituálttal múlatja az időt. Egy videofelvétel tanúsága szerint David Cameron miniszterelnököt könnyelmű, felszínes miniszterelnöknek tartja, „nem egy jó miniszterelnök” – jegyzi meg.  Boris Johnson londoni polgármestert pedig viccnek nevezte.

Kiderül az is, hogy Tony Blair korábbi szövetségese 200 fontot fizetett a nőknek egész éjszakára, akik „partiállatnak” nevezik az agg politikust, aki felkapta az egyik nő narancssárga melltartóját és bőrkabátját is, majd így gyújtott rá egy cigire.

A 69 éves politikus ellen a rendőrség is vizsgálatot indított, a BBC azt írja, már házkutatást is tartottak abban a londoni lakásban, ahol a felvételek készültek. S noha a politikusi pályáról visszalép, a Tony Blair volt miniszterelnök által 1996-ban neki adományozott főnemesi rangot megtartja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.