Prágában kezelik az agydaganatos brit kisfiút

Különgéppel, szülei kíséretében hétfő délután megérkezett a cseh fővárosba az öt éves Ashya King, akinek a története az elmúlt napokban bejárta a világsajtót. 

A brit kisfiút augusztusban kétszer is megműtötték Southamptonban, az agydaganatot eltávolították, de teljeskörű sugárterápiát ajánlottak. A szülők azonban nem fogadták el az orvosok javaslatát, mert a gyermekük a műtétek után sem enni, sem beszélni, sem mozogni nem tudott többé.

A szülők eddig ellenezték a vérátömlesztést
A szülők a sajtó előtt. Eddig ellenezték a vérátömlesztést.
Marcelo Del Pozo / Reuters

Augusztus 28-án kicsempészték a kisfiút a dél-angliai kórházból és ismeretlen helyre távoztak. Az orvosok riasztották a rendőrséget azzal az indokkal, hogy a páciens kellő ellátás nélkül életveszélybe került. Az Interpol nemzetközi elfogató parancsot adott ki Naghemeh és Brett King ellen. Három nappal később Malaga közelében, gyermekeikkel együtt egy szállodában találták meg őket.

Ashyát az ottani kórházba szállították, édesanyját és édesapját pedig vizsgálati fogságba helyezték. Kihallgatásuk során azt állították, hogy tengerparti villájukat akarják eladni, a vételár költségéből pedig kisfiuk prágai gyógykezelését fedezni, mert reményeik szerint az ottani európai hírű proton központban megmenthetik az életét.

Másnap az angolok visszavonták a körözést, a szülők megküldték az illetékes cseh orvosoknak gyermekük teljes egészségügyi dokumentációját, amely alapján ők vállalták a kezelést.

Hétfőn került a beteg Malagából a prága-motolei kórház gyermekonkológiai-és hematológiai osztályára, ahonnan majd harminc alkalommal szállítják proton sugárzásra, a közeli központba. Jan Stary főorvos az újságíróknak elmondta, hogy a gyermeknek előzőleg alapos kivizsgáláson kell átesnie, amely kideríti, hogy nincsenek-e áttétei, s a daganata nem növekedett-e.

– A protonsugárzás nem csodaszer, viszont azért korszerű módszer, mert pontos célpontra lehet alkalmazni, tehát nem károsítja az egészséges szöveteket, miként a szívet és a hasnyálmirigyet sem – mondta a főorvos.

Érkezés után Prágában. A főorvos szerint az anyagiak most lényegesek
A kisfiú érkezése Prágába. A főorvos szerint az anyagiak most nem lényegesek
David W Cerny / Reuters

Elmondta azt is, hogy csak úgy vállalták a gyógykezelést, ha Ashya szülei végszükség esetén beleegyeznek a vérátömlesztésbe, amit Jehova tanúiként idáig elleneztek. A főorvos közölte azt is, hogy a szülők előlegként 50 ezer fontot fizettek készpénzben, amelyet adományokból az angliai Kids'n'CancerUK szervezet gyűjtött.

Állítólag akadt brit támogató is, aki hajlandó a teljes költséget, 1,8 millió koronát (hozzávetőleg 20 millió forintot kifizetni. Az újabb uniós irányelvek szerint a szülők utólag kérhetik a kifizetett összeg megtérítését az angliai biztosítótól. – Most nem az anyagiak lényegesek, hanem a gyermek élete – hangsúlyozta Jan Stary.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.