Prága bocsánatot kért a szudétanémetek elűzéséért

Sajnálatát fejezte ki a szudétanémetek elűzése miatt csütörtökön Petr Necas cseh miniszterelnök Münchenben a bajor tartományi gyűlésben.

Necas az első cseh politikus, aki felszólalt a bajor parlamentben. Beszédét egyöntetű megelégedéssel fogadták a frakciók. Még a szudétanémet szervezetek vezetője, Bernd Posselt, a bajor konzervatív CSU európai parlamenti képviselője is úgy vélte, hogy a cseh miniszterelnök nagy lépést tett a történelmi megbékélés felé.

Necas beszédében kiemelte: „Sajnáljuk, hogy számtalan embert ért jogtalanság és szenvedés (...) a szudétanémetek elűzése és kitelepítése, vagyonuk elkobzása és állampolgári jogaiktól való megfosztása miatt". Ugyanakkor a vagyoni kárpótlásra vonatkozó követeléseket elutasítva hangsúlyozta, hogy a háború előtti tulajdonviszonyokat nem lehet helyreállítani. A cseh kormányfő kifejtette: a cseh-bajor kapcsolat sorsközösséget jelent. A két nép egymást ösztönözve, egymás tapasztalataiból merítve a határokon átívelő közös kultúrát hozott létre. Az évszázadok során kialakult kapcsolat azonban nem mentes az előítéletektől és a traumáktól sem. Ilyen megrázkódtatás a szudétanémetek - vagyis a csehek „német honfitársainak" - elűzése, amely valójában hatalmas veszteség volt az akkori Csehszlovákiának, hiszen eltűnt a németek lakta térségekben kialakult színes, többnyelvű, multikulturális közeg - emlékeztetett Necas. Hozzátette: a kapcsolat megerősítéséhez, fejlesztéséhez és az elpusztult kulturális örökség legalább részbeni pótlásához közös erőfeszítésekre van szükség. Beszédében felidézte az 1997-ben aláírt cseh-német megbékélési nyilatkozat azon bekezdését, miszerint Csehország sajnálja azokat a sérelmeket, amelyeket a szudétanémeteknek okozott a II. világháború utáni kitelepítés során.

A Landtag tagjai és a szudétanémet szervezetek megjelent képviselői állva tapsolták meg a cseh miniszterelnök beszédét. Horst Seehofer bajor miniszterelnök, aki Necas után szólalt fel, beszédében aláhúzta: a kapcsolatok javításában „óriási lépést tettünk előre". Ugyanakkor úgy vélte, hogy rendezett kapcsolatról majd csak akkor lehet beszélni, ha már fel sem merül „a rendezetlenség kérdése".

Csehország és Bajorország véleménye a szudétanémetek II. világháború utáni kitelepítéséről és a Benes-dekrétumokról ugyan továbbra is eltérő, de ennek a ténynek ma nem szabadna akadályozni a kölcsönös kapcsolatok és együttműködés fejlesztését - állapította meg a két politikus, miután  Münchenben tárgyalt a cseh-bajor együttműködésről. A cseh-német, különösen a cseh-bajor kapcsolatokat a háború óta egészen az utóbbi évekig nagyon megterhelte a kérdés.

Seehofer személyében tavaly bajor kormányfő első ízben járt hivatalosan Prágában. Ezt viszonozta most Necas. Münchenben a felek megegyeztek abban, hogy ezentúl évente meglátogatják egymást. Necas most kétnapos látogatást tett Bajorországban. A kitelepített szudétanémetek szervezetének vezetői elől sem tért ki. Dachauban, az első náci koncentrációs táborban arra is ráállt, hogy a táboron Bernd Posselt, a szervezet egyik vezetője kalauzolja végig.

Szudétanémetnek a két világháború közötti Csehszlovákia nyugati és dél-nyugati vidékein élt német nemzeti kisebbség tagjait nevezik. A nagyjából 3 milliós népcsoportot a II. világháborút követő hónapokban súlyos atrocitások érték, az etnikai tisztogatásoknak becslések szerint több ezer halálos áldozata volt. Az úgynevezett vad üldözések időszakát a szervezett kitelepítés követte, a csehszlovákiai német kisebbséget így alig másfél év alatt csaknem teljesen felszámolták. A népcsoport elűzése és a kitelepítés jogszabályi alapját jelentő Benes-dektrétumok ügye hosszú ideje feszültséget okoz a cseh-német, illetve cseh-bajor kapcsolatokban. A Csehországgal szomszédos Bajorországban azért kiemelt jelentőségű a szudétanémetek ügye, mert az elűzöttek többsége ott telepedett le, és az általuk alapított szervezetek számottevő politikai befolyással rendelkeznek. A bajor kormány hivatalosan védnöke a kitelepítetteknek.

A cseh politikai elitnek nagyrészt tetszett Necas beszéde. „Gratulálnom kell a miniszterelnöknek müncheni beszédéhez. Ez valóban nagy áttörés, 23 év után végre sikerült eltávolítani minden akadályt a szomszédos Bajorországhoz fűződő kapcsolataink útjából" - nyilatkozott újságíróknak Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter. Lubomír Zaorálek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt árnyék-külügyminisztere azt mondta, hogy nincs lényeges problémája Necas Münchenben elmondott beszédével, mert „az megfelel a cseh-német kapcsolatok fejlődési irányának". Azt azonban sajnálja, hogy egy ilyen horderejű ügyben a kormány nem tájékoztatta előre az ellenzéket. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, a másik nagy ellenzéki párt szerint Necas bajorországi látogatása megalázkodást jelent a németek előtt. „Egy német szövetségi állam meglátogatása a Cseh Köztársaság alkotmánya szerint inkább a szomszédos regionális elöljárók feladata" - közölte nyilatkozatában Vojtech Filip pártelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.