Prága határozott, Pozsony óvatos

A cseh kormány elítéli Oroszország Ukrajnával kapcsolatos magatartását. Ahogy ott cselekedtek, az a nemzetközi jog és az ország szuverenitásának megsértése. Szorgalmazzuk, hogy mindkét fél mielőbb üljön tárgyalóasztalhoz – jelentette ki Bohuslav Sobotka miniszterelnök a védelmi tanács vasárnap esti rendkívüli ülése után.

Hozzátette azt is, hogy Prágának ezt a határozott álláspontját tolmácsolja majd Lubomír Zaorálek, a cseh diplomácia vezetője az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfő délutánra összehívott, brüsszeli tanácskozásán.

num_article=1448353|num_paragraph=1|num_seq=1|num_picture=843345|txt_caption=A cseh kormány is elítéli a Krím félsziget orosz megszállását |txt_author=|txt_source=|txt_align=left|num_width=625|num_ratio=|
nol_oldNolPicture
mceBlockPasteEnd

Milos Zeman közleményben hozta nyilvánosságra álláspontját. „Ugyan teljes mértékben értem a Krími Autonóm Köztársaság – amelyet Nyikita Hruscsov 1954-ben hozott értelmetlen döntése miatt Ukrajnához csatoltak – orosz ajkú lakosságának aggodalmait, ám nekünk már vannak tapasztalataink az 1968-ban végrehajtott katonai megszállással. Meggyőződésem, hogy az ilyen lépés olyan mély árkokat ás országok és nemzetek között, amelyeket több nemzedéken keresztül is szinte lehetetlen betemetni – mutatott rá a cseh elnök.

Karel Schwarzenberg, a prágai diplomácia volt vezetője, a cseh alsóház külügyi bizottságának jelenlegi elnöke Vlagyimír Putyin érveit és viselkedését Adolf Hitleréhez hasonlította. „A náci vezér a múlt században is a német lakosság védelmének ürügyén kebelezte be Ausztriát, rohanta le a cseh határ menti vidéket, s támadta meg Lengyelországot. Nyilvánvaló, hogy a krími térségben élő etnikai oroszokat semmi és senki sem fenyegeti, szabadon nyilváníthattak véleményt a kialakult helyzetről, ezért teljesen indokolatlan a térség orosz katonai megszállása. Ráadásul az orosz kormány tárgyalni sem óhajt az új kijevi politikai vezetéssel. Mindezekre az európai diplomáciának kemény választ kellene adnia Oroszországnak – vélekedett a cseh exkülügyér.

Robert Fico szlovák kormányfő sajtótájékoztatóján ugyancsak 1968 keserű csehszlovákiai tapasztalatait emlegette, s hangsúlyozta: a megszállásnak a mai világban már nincs helye és létjogosultsága. „Elítéljük a fegyvercsörömpölést, amely helyett a mielőbbi diplomáciai tárgyalásokat indítványozzuk – szögezte le a miniszterelnök, aki megnyugtatta a lakosságot, hogy Szlovákiának legalább öt hónapra elegendő földgáztartaléka van.

Bejelentette azt is, hogy rövidesen Pozsony is fogad ukrajnai sebesülteket. A szlovák ellenzéki politikusok élesen bírálták őt, kabinetjének óvatos magatartása miatt. „Sokkal határozottabb és egyértelműbb állásfoglalást várunk a kormánytól. Elvárjuk, hogy kéressék be a pozsonyi orosz nagykövetet, mert tőle megtudhatnánk, hogy Oroszország a krími status quo megváltoztatására törekszik-e – nyilatkozta a TA 3 pozsonyi hírtévének Mikulás Dzurinda volt kormányfő és külügyminiszter. Iveta Radicová exminiszterelnök szerint meg kellene fontolni a moszkvai szlovák nagykövet hazarendelését.

Daniel Lipsic egykori külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy Vlagyimír Putyin retorikája a mindenkori diktátorokhoz hasonló, akik mindig találnak ürügyet a katonai megszálláshoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.