Pozsonyi lap Schmittről: Államfő, az minek van?

Schmitt Pálnak, Magyarország államfőjének péntek este az Alkotmánybíróság hatáskörének tervezett korlátozása kapcsán sikerült elmondania a régió egyik legszégyenletesebb elnöki beszédét - pedig erős a konkurenciája - írja a pozsonyi Új Szó.

Államfő, az minek van? címmel közöl kedden kommentárt Schmitt Pálról az Új Szó című pozsonyi napilap. Tokár Géza szerint Schmitt amellett, hogy elismerte: a testület tagjai csak a dolgukat teszik, valamiért fontosnak tartotta kiemelni, hogy Magyarországon működik a demokrácia. Emellett a kormánypárttal (azaz saját egykori pártjával) feltűnően nagy összhangban beszélt az előrejutást nehezítő régi szabályokról és a nagy, végső „közös célról", azaz gyakorlatilag szabad utat biztosított a korlátozó intézkedéseknek.

„Schmitt nézetei, pontosabban az a tény, hogy nem vállalta a konfliktust a kormánnyal, nem jelent különösebb meglepetést. Az már sokkal fájóbb, hogy Magyarországon egy leginkább Ivan Gasparovichoz fogható kvalitású személy a nemzet egységét megtestesíteni hivatott államfő” - olvasható az írásban. A szerző megjegyzi: könnyen lehet, hogy a poszt jelentéktelen személyek által való betöltése régiós sajátosság. Felteszi a kérdést: Elméletileg mi is lenne a dolga a szlovák és a magyar államfőnek?

Tokár úgy látja, hogy túlságosan sok különbség nincs a jogköreikben: a fegyveres erők névleges főparancsnokai, aláírják, vagy éppen visszadobják a törvényeket, kormányalakítással bízzák meg a választások győztesét, fontos személyeket neveznek ki, vagy éppen kitüntetéseket osztanak. Nem mellékesen pedig megpróbálják a nép egészét képviselni. Ez utóbbi szimbolikus feladat ugyan, mégis úgy értelmezik, hogy egy államfőnek a lehető legkevesebb esetben szabad nyíltan vállalnia bármilyen érdekütközést az aktuális hatalmi körökkel vagy az állampolgárok döntő részének akaratával.

„Az értelmezésnek köszönhető, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta túlkínálat volt a jellegtelen, mosolygós, érdemben senkinek sem használó elnökökből. Göncz Árpád és Mádl Ferenc utódjaként Sólyom László mutatta meg, hogy mire képes egy tettrekész, karakán jelölt - igaz, azt máig nem tudni, mikor mozgatta személyes sértődöttsége, és mikor viselkedett valódi államférfiként” - írja a szerző. „Egy dolog biztos: Schmitt Pál személye jogtudós elődjéhez képest egyértelmű és fájdalmas visszalépés. És nem csak Sólyomhoz, de összes elődjéhez képest, akik óvakodtak a nyílt elköteleződéstől" - véli Tokár.

„Mi történik akkor, ha Schmitt továbbra sem államfőként, hanem egykori pártja meghosszabbított karjaként működik? Saját presztízse csorbul, és ami még rosszabb, az államfő tekintélye is lejáratódik. Ivan Gasparovic példája intő jel lehet: a HZDS egykori oszlopos tagja a társadalmat erősen megosztja, gyakran nevetség tárgya, folyamatosan megkérdőjelezik képességeit és jelentőségét. Nem csak Schmitt személyéről van szó, maga az államfő mítosza forog kockán” - záródik az Új Szó kommentárja.

 

Schmitt Pál interaktív köztársasági elnök akar lenni
Schmitt Pál interaktív köztársasági elnök akar lenni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.