Posztumusz kitüntetést kapott a Jad Vasemtől a Polanski-filmből ismertté vált német tiszt

Az izraeli Jad Vasem holokauszt-emlékközpont posztumusz kitüntetésében részesült Berlinben a hitleri német hadseregnek, a Wehrmachtnak azt a tisztje, aki zsidók életét mentette meg, és akinek alakja A zongorista című film által vált híressé.

Az érmet és az oklevelet Wilm Hosenfeld néhai százados fia vette át pénteken a német fővárosban.

A Jad Vasem holokauszt-emlékközpont még februárban ítélte oda a Világ Igaza emlékérmet Wilm Hosenfeldnek. Hivatalos indoklás szerint azért kapta a Világ Igaza kitüntetést, mert zsidókat mentett a II. világháború idején.

Az emlékközpont igazgatója egy pénteki üzenetben méltatta Hosenfeld érdemeit, utalva arra: az akkori körülmények között rendkívül emberséges magatartást tanúsított. Mindezt titkolnia kellett saját egysége elől, ami különösen veszélyesnek számított.

Hosenfeld Lengyelország német megszállásának kezdetén a Lódz melletti Pabianicéban egy hadifogolytábort irányított, majd 1940  őszétől Varsóban szolgált. Leon Kieres, a fasizmus és kommunizmus bűntetteit vizsgáló lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének igazgatója  szerint legalább 12 ember életét mentette meg. Roman Polanski Oscar-díjas filmje, amelyben Thomas Kretschmann német színészalakította Hosenfeldet, arról szól, hogyan segítette életben maradni Wladyslaw Szpilman lengyel zsidó zongoraművészt és zeneszerzőt 1944 utolsó hónapjaiban a rommá lőtt Varsóban.

Hosenfeld 1935-ben belépett ugyan a náci pártba, de később kiábrándult annak politikájából, különösen amikor látta, hogyan bánnak a nácik a lengyelekkel és a zsidókkal. Naplójában iszonyattal  és felháborodással írt az európai zsidók módszeres gyilkolásáról.

A háború végén szovjet fogságba esett, majd 25 évi kényszermunkára ítélték állítólagos háborús bűneiért. Lengyelek és zsidók számos kérvényt nyújtottak be a szovjet katonai hatóságokhoz, igazolva Hosenfeld érdemeit, de a szovjetek kitartottak bűnössége mellett. Szovjet fogságban halt meg 1952. augusztus 13-án.

Fia, Detlev Hosenfeld a kitüntetés átvételekor arra mutatott rá, hogy az elismerés is segíti az emlékezést, amely különösen a fiatal generáció számára elengedhetetlen.

A Világ Igaza emlékérmet olyan nem zsidók kaphatják meg, akik a II. világháború alatt zsidók életét mentették meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.