Ponta elutasítja a plágiumvádat

Pontatlan lehetett a lábjegyzet – ismeri el a román kormányfő, aki szerint senkitől sem lopott el gondolatokat saját disszertációjához. Ponta szerint az ügy mögött politikai ellenfele, Traian Basescu államfő áll.

– Nem állt szándékomban a más munkáját a sajátomként feltüntetni – védekezik a plágiummal vádolt román miniszterelnök. A tekintélyes brit Nature magazin egy „ismeretlen feljelentőre” hivatkozva azt írta, hogy Victor Ponta 432 oldalas doktori dolgozatának több mint a felét összemásolta.

Victor Ponta 2003-ban védte meg a Nemzetközi Büntető Törvényszékről írt disszertációját, dolgozatvezető tanára az akkori miniszterelnök, Adrian Nastase volt. Ponta akkoriban a kormány ellenőrző testületét vezette.


Keddi sajtótájékoztatóján Ponta megalapozatlannak nevezte a plágium vádját. Hangsúlyozta, hogy feltüntette a bibliográfiában a három művet, amelynek a lemásolásával vádolják, esetleg abban tévedhetett, hogy az idézeteket nem jelölte meg lábjegyzetben, viszont ez 2003-ban még nem volt szabály. – A dolgozat előszavát az a Ion Diaconu írta, akinek a dolgozatából állítólag másoltam. Nyilván nem dicsért volna meg, ha úgy érzi, hogy megloptam – mondta Ponta, hozzáfűzve, hogy kész magyarázatot adni az illetékes fórumokon, és adott esetben hajlandó megválni a doktori címtől, amellyel eddig sem büszkélkedett. – Ártottam bármivel is Romániának kormányfőként? Miért mondanék le? – idézte Ponta sajtótájékoztatón elhangzott szavait a Reuters.


A Szociáldemokrata párt vezetőjeként májusban hivatalba lépett miniszterelnök az államfőt sejti a vádak mögött. Tudomása van arról, hogy Daniel Funeriu, az elnök oktatási tanácsosa személyesen kereste fel Münchenben a Nature munkatársát, miután Romániában hiába házalt „az egykori Szekuritáté módszereit idéző” dossziéval.

Az ellenzékben lévő jobbközép Demokrata Liberális Párthoz (PDL) kötődő államfő mindenestre tudhatott a készülő botrányról. Múlt héten Traian Basescu két alkalommal is ironikusan „dottorénak” nevezte Pontát, és kétségbe vonta jogi felkészültségét.

Victor Ponta. Nincs takargatnivalója
Romania's Prime Minister and Social Liberal Union (USL) alliance leader Victor Ponta gestures during a news conference after the first exit polls in local elections in Bucharest June 10, 2012. Romanians gave Ponta's new leftist government strong backing in local elections on Sunday, sending a clear message that they had had enough of austerity. Ponta's USL alliance won up to 65 percent of votes in some areas and more than 50 percent in some big cities, exit polls showed, in the first electoral test since it came to power last month on a wave of discontent over austerity measures in the EU's second-poorest economy. REUTERS/Bogdan Cristel (ROMANIA - Tags: ELECTIONS POLITICS HEADSHOT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.